Visszafelé sült el a Pintér-terv: Rengeteg felajánlást kapott a miniszternek beolvasó pedagógus

Odrobina Brigittát nagyon sokan megkeresték.

Beszámoltunk arról, hogy Pintér Sándorék annyira el vannak foglalva a státusztörvényükkel, hogy az egész évben szorgalmasan tanuló diákokról el is feledkeztek: pontosabban azt felejtették el, hogy egy 5000 forintos könyvutalványt képtelenség 6 kitűnő tanuló között elosztani.

Márpedig Odrobina Brigitta tanítónak erre a lehetetlen küldetésre kellett vállalkoznia, a történteket pedig közösségi oldalán osztotta meg. Csalódottságát nem leplezte, mint írta:

„Ha maga sem tudná ezt elosztani, szégyellje magát az egész bagázsával együtt, hogy ennyit ér maguknak az a gyerek, aki egész évben dolgozott, és remekül teljesített!”

A csütörtöki Facebook-posztot egy újabb követte, és kiderült: Brigitta

rengeteg felajánlást kapott,

így az ő osztálya már biztos nem marad könyvjutalom nélkül.

Brigitta arra kér mindenkit, aki szeretne könyvfelajánlást tenni, hogy keresse meg a hozzá legközelebb eső iskolát. Hangsúlyozta, hogy nem egyedi eset, ami vele történt.

Odrobina Brigitta Facebook-bejegyzését változtatás nélkül idézzük:

„Kedves könyveket felajánló ismerőseim, ismeretlen jótevőim!

Köszönöm a rengeteg könyvet, amit felajánlottak osztályom kitűnő tanulóinak! Az egyik felajánlást elfogadtam, így az én osztályom nem marad könyv nélkül.

Kérem, aki szeretne hibátlan állapotú könyvet ilyen célra felajánlani, keresse meg a hozzá legközelebb eső iskolát, és vigye be nekik!

Úgy gondolom,

mindenhol örülnek majd a kollégák a könyveknek,

mert nem egyedi jelenséget írtam meg…

Ha ezzel a felajánlással sok gyerek jut könyvhöz a tanév végén, akkor a tegnapi bejegyzésemmel sokkal többet értem el, mint eredetileg gondoltam volna!

Szeretettel:
Brigi néni”


(Brigitta Odrobina/Facebook)

Valódi Hírek