A honvédelmi miniszter tovább fokozza a bajt: Már atomfegyverek bevetésére utalgat

Kifejtette nézeteit.

Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóját követően.

Szalay elmondta: a brüsszeli találkozó legfontosabb célja az utolsó simítás volt az észak-atlanti szervezet új stratégiájának előkészítésében a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt.

Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is.

„Magyarország e tekintetben jól teljesített, a területén létrejött többnemzetiségű harccsoport, és a Székesfehérvárra telepített többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság is jelzi az ország elkötelezettségét a szövetség mellett”

– állította.

„Magyarország továbbra is kiveszi a részét a feladatokból,

egyúttal támogatja a közös megoldásokat”

– mondta Szalay, aki példaként a transzatlanti és európai védelmi ipari bázis megerősítésére tett erőfeszítéseket említette, amelyek összhangban állnak a magyar védelmi ipar megszilárdítását célzó kormányzati szándékkal.

„A keleti szárny megerősítése mellett azonban a délről és más irányokból érkező fenyegetéseket sem szabad figyelmen kívül hagyni”

– jelezte.

„Magyarországnak az ukrajnai háború szomszédságában lévő országként és a balkáni migrációs útvonalon a déli határait érő fenyegetés miatt kell védenie magát amellett, hogy elkötelezett NATO-szövetségesként részt vesz a közös védelmi feladatok ellátásában”

– tette hozzá Szalay.

„Ennek szellemében veszünk részt jelentős, a harmadik legnagyobb kontingenssel a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói KFOR-ban”

– mondta.

Szalay Ukrajnával kapcsolatban azt mondta: Magyarország álláspontja változatlan, továbbra sem küld halált okozó eszközöket Ukrajnába. Kiáll az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett, és történelme legnagyobb humanitárius akciója keretében segíti Ukrajnát és a háború elől menekülőket – mondta.

A háborút illetően figyelmeztetett: sajnos továbbra sem zárható ki semmilyen forgatókönyv, ezért az eszkaláció veszélyének csökkentésére kell törekedni.

„Fontos, hogy a NATO továbbra sem részese a konfliktusnak, de minden eshetőségre számítva

kiemelten kell kezelnie a nukleáris elrettentés kérdését”

– vélekedett a magyar honvédelmi miniszter.

„A NATO és Ukrajna jövőbeni kapcsolatait illetően Magyarország továbbra is támogatja a NATO nyitott ajtók politikáját, egy háborúban álló ország esetében azonban a csatlakozás napirendre kerülése nem lehetséges”

– magyarázta.

Szalay végezetül hozzátette: ez alkalommal is kérte Ukrajnát, hogy tegyen eleget a tagsághoz tett vállalásainak, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek jogaira.

(MTI)

Valódi Hírek