FRISS: Váratlan fejlemény történt a drogos magyar énekesnő ügyében

Pártfogót rendeltek ki mellé.

Egy évre felfüggesztették a botrányba keveredett magyar énekesnőt – tudta meg a naphire.hu. Még pontosan mindig nem tudni, a nő kilétéről, csak találgatások vannak, hogy ki lehet az.

Tavaly októberben rendőri kísérettel szállították kórházba, A híresség erősen kábult állapotban volt, kezén vágásokat találtak, a vizsgálatok során pedig kokaint találtak a szervezetében. A hatóságok eljárást indítottak az ügyben, de most fordulat történt.

“Az elkülönített ügyben a gyanúsított a kábítószer birtoklás vétségének elkövetését beismerte és vállalta az ún. »elterelésen« való részvételt, vagyis úgy nyilatkozott, hogy részt kíván venni kábítószer-használatot kezelő ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson”

– közölte Bagoly Bettina, a fővárosi főügyészség szóvivője. Hozzátette:

“a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség erre tekintettel – a törvény kötelező rendelkezése alapján – gyanúsított vonatkozásában 1 évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletét”.

A lap úgy tudja, ezen időtartam alatt az énekesnőnek legalább 6 hónapig tartó folyamatos, kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt vennie. Ha ennek eleget tesz, megszűnik a büntethetősége.

A többi négy gyanúsítottal szemben a nyomozás folyamatban van.

Valódi Hírek