Kitört a botrány: Kifelejtette a tanárokat egy fontos kedvezményből a győri fideszes vezetés

A település polgármestere elnézést kért a bakiért.

Áprilistól egyre több parkolóövezet vált fizetőssé Győrben, és bár kedvezményekkel kecsegtetnek például óvodai, vagy bölcsődei dolgozóknak, a tanárok azonban valamiért kimaradtak a helyi rendeletből – derült ki a telex.hu csütörtöki cikkéből.

A fideszes polgármester ugyan mentené a helyzetet: Dézsi Csaba András ígéretet tett rá, hogy

egy hónapon belül a tanárok is részesülnek a kedvezményből.

A fizetős zónák kiterjesztésével kapcsolatban elmondta, hogy a zöldterületekből már nem akarnak parkolókat kialakítani, a felszíni parkolók pedig megteltek. Sőt, elmondása szerint az ingyenes parkolókat sokszor lerakatként használják az emberek, így egy autó akár hetekig is foglalja a helyet.

A fizetős parkolók kapcsán azonban óriási volt a felháborodás, így a rendeletet folyamatosan enyhítették, sőt a „Szívügyünk Győr” bérlet is szóba került.

A kedvezményezettek az intézményeik 200 méteres körzetében havi ezer forintért parkolhatnak munkanapokon. Ez hatalmas könnyítés egy olyan alkalmazottnak, aki a III-as parkolási zónában teszi le az autóját nap mint nap: az éves 126 ezer forintos bérlet megvásárlása helyett ugyanis összesen 12 ezer forintot kell kifizetnie.

A polgármester a portálnak küldött válaszában azt mondta: a tanárok kedvezményes parkolása a következő közgyűlésen napirendre kerül, továbbá elnézést kért az „incidensért„.

Valódi Hírek