A DK országos aláírásgyűjtésbe kezdett a rekordmértékű magyar infláció ellen

10 napon át több mint 1000 kitelepülés alkalmával várják az embereket.

A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezdett az orbáni infláció és az Orbán-rendszer ellen – közölte csütörtöki online sajtótájékoztatóján Barkóczi Balázs.

A DK országgyűlési képviselője hangsúlyozta: amíg Orbán Viktor marad, addig velünk lesz az Európa-rekorder infláció is.

Így az ország legnagyobb ellenzéki közössége hetek óta dolgozik azon, hogy csütörtöktől kezdve

10 napon át több mint 1000 alkalommal kitelepüljön,

és magyarok millióinak mondja el az igazságot, miszerint: Orbán Viktor emeli az árakat, és miatta élünk rosszabbul – fogalmazott Barkóczi Balázs.

Mutassuk meg az Orbán-kormánynak, hogy ők a legnagyobb akadályai a magyar emberek boldogulásának. Mutassuk meg, hogy elegünk van a brutális inflációból, az áremelkedésekből!

– tette hozzá.

Az Orbán-kormány távozásáig is a Dobrev Klára vezette árnyékkormány mindent megtesz, hogy letörje az orbáni inflációt, és a magyar emberek végre tisztességes bérekben és nyugdíjakban részesüljenek – jelentette ki az oktatási és kulturális árnyékminiszter.


.

Csütörtökön már el is lepték az országot a DK aktivistái, erről a párt közölt képeket a közösségi oldalán:

Valódi Hírek