Mi folyik itt? Kirúgták az ATV és a Spirit FM népszerű műsorvezetőjét

Az összes műsorát megszüntették, vagy eltávolították belőle.

Távozik az ATV-től és a Spirit FM-től is Lampé Ágnes, miután megszüntették az összes műsorát a Hit Gyülekezetéhez kötődő tévé- és rádiócsatornán.

Lampé Ágnes

Lampé Ágnes a Mai téma és az ÖT című műsorokat vezette az ATV-n: ebből az előbbit megszüntették, az utóbbiból pedig néhány hete kellett távoznia, hogy a Dévényi István nevű korábbi Fidesz-propagandistát ültessék be a helyére. A műsorban így már egyetlen nő sincs.

(Dévényi korábban a fideszes Heti Válasznál dolgozott, majd a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után az MTVA propagandaportáljánál, a hirado.hu-nál segédkezett a NER kiépítésében.)

Dévényi István

Szintén megszűnik a Spirit FM Aktuál című műsora, ez volt az utolsó olyan műsor, ahol Lampé még szerepet kapott a Hit Gyülekezete érdekkörében.

Az ATV Csoport a media1.hu-n keresztül azt üzente Lampé Ágnes távozásával kapcsolatban:

„A hazai és nemzetközi médiavállalkozásokhoz hasonlóan az ATV Csoportot is érzékenyen érinti a gazdasági válság. A hosszútávú stabil működés érdekében elengedhetetlen néhány fájdalmas döntés. (…)

A részvénytársaság vezetősége arra törekszik, hogy a kiigazítás ne lépje túl a szükséges mértéket, és azok, akik a műsorainkat követik, ne érezzenek minőségromlást.”

Az ATV-nek nem ez az egyetlen meglepő húzása az elmúlt időszakból, néhány napja a Böjte-botrány kapcsán Szabó Tímeának mentek neki szokatlan vehemenciával, erről itt írtunk:

Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát

.

Valódi Hírek