Orbánék csavartak egyet a választási szabályokon: Mutatjuk a böjtjét a Fidesz variálásának

Több települést is „meglepetés” ért.

A parlament pár napja határozott a választási szabályok módosításáról, ennek értelmében a már kiírt voksolások közül csak azokat tarthatják meg, amelyeknél már beindult a kampányolás. A szabály ott érvényes, ahol kevesebb mint 50 nap van hátra a kiírt időpontig.

A változtatásoknak már meg is van az eredménye: a Nemzeti Választási Iroda pénteki közleménye szerint 8 helyszínen összesen 10 választás fog elmaradni:

A módosítások május 26-án, pénteken lépnek hatályban. Eszerint

„a következő általános önkormányzati választásokig helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás nem tartható”.

A változtatások nyomán egyébként nehezedik majd az ellenzék helyzete a jelöltállítás során.

Az új szabályok szerint nem lehet majd időközi szavazást tartani az adott választás előtti egy évben, valamint a képviselő-testületet sem lehet feloszlatni ebben az időszakban. Az időközi választás helyett a továbbiakban a választási listából kell adnia egy képviselőt annak a pártnak, aki a mandátumot korábban birtokolta.

Valódi Hírek