DK: Leleplezzük a fővárosi Fidesz hazug „békepárti” javaslatát egy valódi békejavaslattal (+videó)

Hangsúlyozták, az Orbán-kormánynak buknia kell.

Budapest közgyűlésének demokratikus frakciói, így a DK polgármesterei és képviselői sem mennek el szó nélkül a fővárosi Fidesz-frakció cinikusan békepártinak nevezett előterjesztése mellett, amely nem más, mint Orbán Viktor hazug, manipulatív, Putyin érdekét szolgáló nyilatkozata – mondta Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese és Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.

„Ezért a fővárosi demokraták egy valóban békepárti módosító javaslatot nyújtanak be a fideszes előterjesztéshez.

A javaslat szövege nem más, mint az Európai Tanácsban elfogadott nyilatkozat, amelyet a magyar miniszterelnök is aláírt egykor”

– hívták fel a figyelmet.

A DK szerint Orbán nemcsak elárulta, de ki is árusította Magyarországot Putyinnak. Hangsúlyozták: egy olyan piszkos gázalkut kötött vele, amely miatt máig méregdrágán vásároljuk az orosz gázt, miközben a annak világpiaci ára már a háború előtti szinten van.

A párt szerint Orbán rossz kormányzásának és piszkos gázalkujának árát fizetik meg az emberek, a vállalkozások és az önkormányzatok az egész országban, így Budapesten is.

„A DK polgármesterei azonban sokkal jobban teljesítenek, mint az Orbán-kormány: a költségvetéseinket stabilan tartjuk, a nehéz helyzet ellenére minden fejlesztésért megküzdünk. Ahhoz azonban, hogy az önkormányzatok újra biztonságban és szabadon dolgozhassanak az általuk képviselt emberekért,

az Orbán-kormánynak buknia kell”

– közölték.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek