Csörte a parlamentben: Rétvári totálisan kiakadt, amikor Böjte Csabáról hangzott el egy kérdés

Ez nem igazán tetszett neki.

Böjte Csabáról, a napokban címlapokra került fideszes botrányhős szerzetesről beszélt napirend előtti felszólalásában Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője hétfőn a parlamentben.

A napokban ugyanis zengett a média a Böjte vezette alapítvány egyik munkatársától, aki sz*xuálisan bántalmazta a gondjaira bízott gyermekeket. Szabónak – és rajta kívül másoknak is – szemet szúrt, hogy az ügyben

magányos elkövetőként

ítélte el a bíróság a nevelőt. Ezzel szemben életszerűtlennek tűnik, hogy senki sem tudott az éveken át tartó bántalmazásokról.

Sőt, a politikus a szerzetes anyák napi beszédét is felidézte, amelyben Böjte „a komplikált női lélek rejtelmeit” fejtegette. Az egyház embere végül arra jutott, hogy szép ruhákkal és szép frizurával minden nőből kezesbárányt (!) lehet csinálni.

„Ez az eset nem Böjte atyáról szól (…), hanem az Orbán-kormány kétszínű és aljas hozzáállásáról a gyermekvédelemben”

– mondta Szabó a parlamentben, majd számonkérte az Orbán-kormányt, amiért nem ítélték el nyilvánosan Böjtét.

Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár szerint erre a felszólalására a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője

rossz szájízzel fog visszagondolni.

A Fidesz politikusa első körben arról beszélt, hogy a kormány elítéli a gyermekekkel szembeni erőszakot.

Másrészt felhozta az Orbánék által kezdeményezett „gyermekvédelemről szóló (valójában melegellenes – a szerk.) népszavazást„, amelyen szerinte az ellenzék buzdította (?) az állampolgárokat, hogy végül érvénytelen legyen az eredmény.

Sőt, azt is sérelmezte, hogy Szabóék „Böjte testvért” támadják, miközben ők sincsenek a helyzet magaslatán a közvélemény-kutatásokban. Szerinte ugyanis a szerzetes a világmagyarság példaképe (?!), akit most célba vett a baloldal.

„Szégyellje magát, képviselő asszony!”

– háborodott fel Rétvári, aki szerint ez

Szabó egyik „legsötétebb felszólalása volt”.

(via telex.hu)

Valódi Hírek