Sokan nem ússzák meg: Seperc alatt munkanélkülivé válik több százezer magyar

Sokan szoronganak ebben a helyzetben.

Az Eurostat szerdai jelentése szerint tavaly összesen 24 millió ember dolgozott határozott idejű szerződéssel az Európai Unióban. A munkavállalók a 15 és 64 év közötti korosztályból kerültek ki, így határozott időre szóló foglalkoztatás összesen 12 százalékukat érintette.

Magyarországon körülbelül

250 ezer embert alkalmaznak

ilyen szerződéssel, a dolgozóknak azonban nem felhőtlen az örömük, amikor eléjük nyomják a dokumentumot. Sokan rettegnek attól, hogy

a szerződésüket nem hosszabbítják meg, így egyik napról a másikra munka nélkül maradnak.

Az uniós ranglétrán azonban még mindig hátul állunk. 2022-ben ugyanis Hollandia (27,5 százalék), Spanyolország (18 százalék), valamint Portugália (17,4 százalék) zsebelte be az első helyeket. Magyarországon a munkavállalók 5,4 százalékát érinti az olykor szorongató élethelyzet.

(pénzcentrum.hu nyomán)

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek