Mi lesz most? Világméretű botrány kerekedhet Orbán Viktor legújabb mondataiból

Bevadult a miniszterelnök.

Orbán Viktor az ukrajnai háború kapcsán azonnali tűzszünetet és az ezt követő béketárgyalásokat szorgalmazott a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésén a szlovéniai Bledben – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A kormányfő a világ minden tájáról érkezett jobboldali pártvezetők előtt értékelést adott az európai parlamenti választásokra való felkészülésről és Európa gazdasági helyzetéről is.

A CDI-IDC kétnapos végrehajtó-bizottsági ülését a szlovéniai Bledben tartják meg „Biztonság, igazság, béke” mottóval; Orbán Viktor a világszervezet egyik alelnökeként vesz részt az eseményen – mondta Havasi .

Orbán rámutatott: kétféle gondolkodásmód létezik az ukrajnai háború jövőjével kapcsolatban: az egyik szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs lehetőség erre, ezért inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Hozzátette:

egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni,

egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között.

Azt senki sem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre, Magyarország éppen ezért minden kezdeményezést támogat, és kész arra, hogy akár közvetítőként, akár a későbbi tűzszüneti tárgyalások helyszíneként eszköz legyen a békét keresők kezében

– jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán elmondása szerint: az ukrajnai háború tekintetében Magyarország kötődése és hozzáállása a személyes érintettség miatt tér el a térségbeli országokétól.

Ukrajna a szomszédunk, ahol magyar kisebbség él, és a háború magyar életeket is követelt

– jegyezte meg. Hozzátette: a konfliktus nemcsak Ukrajnának, hanem Magyarországnak is „személyes nemzeti veszteség„.

Az európai békekerettel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte, hogy az alapot eredetileg az európai biztonságért hozták létre, nem az ukrajnai háború miatt. A keret célja, hogy Európa-szerte erősítse a biztonságot, de eddig elsősorban Ukrajna támogatására fordították a pénzt.

Magyarország szerint tisztázni kell, hogy az alap továbbra is az eredeti célokat, az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy

átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket

– állította Orbán.

Az eseményről a legsúlyosabb idézetét a miniszterelnök büszkén kiposztolta a Facebook-oldalára:

(MTI/Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek