Ez gyors volt: Két hét után használhatatlanná váltak a MÁV vadiúj utascentrumának mozgólépcsői

Nem bírták sokáig.

Május 1-jén adta át a MÁV a Keleti pályaudvar nyugat-európai színvonalú utascentrumát. Az állomás aluljárószintjén helyet kapott ügyfélközpont esetében az akadálymentesítésre is nagy hangsúlyt fordítottak, így az állomásra feljutás érdekében helyet kaptak liftek és mozgólépcsők is.

Utóbbiak azonban nem bírták sokáig. A Telex szerda reggeli cikkéből ugyanis kiderült, hogy

máris le kellett zárni a mozgólépcsőket, így az utasok már nem használhatják azokat.

A portál megkereste az állami vállalatot, amely azt közölte, hogy a kivitelezést végző céget azonnal felszólították a garanciális javítások elvégzésére, kedden pedig pedig vizsgálatot is elrendeltek.

A vasúttársaság a Keleti új, 1540 négyzetméteres alapterületű utascentrumára összesen 1 milliárd 900 millió forintot költött. A kivitelezés magyar állami, illetve európai uniós forrásokból valósult meg.

A MÁV új utaascentruma a Keleti pályudvaron. Fotó: MÁV

Valódi Hírek