Hírünk a világban: Durván kicsapta a biztosítékot Orbán Viktor hitleres szónoklata

Kiakadtak a kormányfő beszédén.

Mint ismert, Orbán Viktor május 12-én pénteken Veszprémben az ActiCity megnyitóján tartott a megszokottakhoz képest is egy egészen szokatlan hangvételű beszédet.

„Bizánc, Nagy Károly, Ottó, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de mindegyik európai egységről álmodozott. És ez ma is így megy: egyszerre van jelen az önálló nemzeti lét és a birodalmi gondolat. A nemzeti kultúra és az európai értékek. Szuverenitás és – ahogy ők mondják Brüsszelben – az Ever Closer Union”

– jelentette ki Magyarország miniszterelnöke, aki egy mondaton belül vont párhuzamot az európai egység és Adolf Hitler „kormányzása” között.

Valamilyen oknál fogva nem keltett túlzott sajtóvisszhangot az eset, sőt a hírek szerint Ungváry Krisztián történész a kormány kritikusaként vette védelmébe Orbánt az Adolf Hitlerről és az európai egységről tett kijelentésével kapcsolatban. A történész azt állította, amit a kormányfő mondott, „abba történelmileg nehéz lenne belekötni”.

Ugyanakkor más állásponton volt Varga Ferenc, aki éles kritikákat fogalmazott meg Orbán kijelentéseivel kapcsolatban. Varga Ferenc úgy látja, ezzel újabb mélységbe süllyedt a miniszterelnök. Hangsúlyozta: egy kormányfő ilyet nem tehet, egy normális európai vezető ilyet soha nem tenne. Varga Ferenc reakciójáról >>ITT<< írtunk bővebben.

„Azt mondja Orbán, hogy Hitler is európai egységet akart. Beteg ez az ember.

Hitler nem egyesíteni, hanem leigázni akarta Európát.

Hitler nem Európát építette, hanem a nemzetiszocialista Németországot, a Harmadik Birodalmat, emberek tízmillióinak élete árán. Hitlert bármilyen módon emlegetni a mai európai gondolat mellett beteg, ocsmány gondolat és szöveg”

reagált az üggyel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc.

Ugyan a hazai sajtó nem túlzottan mutatott érdeklődést az üggyel kapcsolatban, ennek ellenére több külföldi lapban is vezető anyagként szerepelt Orbán hitleres beszéde.

„Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az EU európai egyesülési projektjét Adolf Hitler kormányzási terveivel hasonlította össze”

– írta cikkében a derspiegelonline, amiben Orbán Viktort jobboldali populista vezetőként jellemzték.

Felidézték, hogy Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unió-hoz, majd megjegyezték, hogy Orbán 2010 óta többé-kevésbé tekintélyelvűen kormányozta országát, többször is harcolt az EU-tagságból fakadó kötelezettségek ellen, például a menekültügyi politikában vagy a jogállamiság terén.

Kiemelték:

Magyarország ugyanakkor jelentős uniós támogatások kedvezményezettje.

Az EU-s pénzek egy része jelenleg zárolva van, mert az EU úgy látja, hogy jogszerű és korrupciómentes felhasználásukat veszélyezteti az egyes esetekben már nem független igazságszolgáltatás – hívták fel a figyelmet.

„Orbán populistaként többször szidja a »brüsszeli bürokratákat«, és az EU-t a volt kommunista Szovjetunióhoz hasonlítja”

– írták.

Az esetről azért beszámoltak a közösségi média felületein is.

„Hallod #Fidesz… fickónak kampó… úgy idegileg, mentálisan, lelkileg… pfff, katasztrófa, egy roncs b*zmeg. Ideje lenne leváltani a Generalissimót, pár hetet adok, és ott áll majd a Karmelita erkélyén, meztelenül, és a székletével próbálja majd megdobálni egész Budapestet…”

– olvasható a Juteszembe Twitter-oldalon.

  • „Ez most komoly?
  • Már ez is Hitlert tekinti példaképének? Hahó szavazók..ez megőrült
  • Orbán Viktor kijelentette, hogy Adolf Hitler is az európai egyséről álmodott
  • Csak szólok, hogy Brian Ferry évekig nem koncertezhetett, mert egyszer azt mondta, hogy a nemez ipar a harmincas években volt a top-on. Na, ehhez képest ez…
  • Mit vagytok kiakadva? Hazudott már máskor is… De hát ez… normális ember ilyet nem mond félálomban, részegen se…
  • Szerintem dr. Becsey Zsolt közgazdász alkalmasabb lenne Orbán helyett, mert jól láthatóan Orbán nem tudja kezelni az árnövekedést”

– olvasható néhány hozzászólásban.

Valódi Hírek