Mi történt? Füstbe mehet Lázárék nagy terve, befuccsolhat a szuperkórház megépítése

Az egész beruházás sorsa kérdésessé vált.

Az első ígéretek értelmében már a betegeket kellene fogadnia a XI. kerület szélére tervezett 1,2 millió ember ellátásáért felelős szuperkórháznak, azonban az építkezés még csak el sem kezdődött, sőt, azt sem tudja senki, hogy a munkálatok mikor fognak elindulni – hívta fel a figyelmet a Népszava.

A kormány 260 milliárd forint uniós forrásból tervezné a projekt megvalósítását, és a brüsszeli asztalra lerakott korábbi tervezet szerint az építkezés 2022 első negyedévétől 2026 első negyedévéig tartott volna.

Azonban már egy év eltelt a nyitódátumtól kezdve, és még nincs se elfogadott terv, se kivitelező, az építkezések pedig még el sem kezdődtek. Mindezt tetézi, hogy az Orbán-kormány Brüsszellel folytatott csatározásai miatt egyelőre úgy fest, nem igazán érkeznek meg Magyarországra az EU-s pénzek.

„A kivitelezési terveket az előkészítő-építtető Dél-Budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő (DBC) Zrt. 2021 októberében rendelte meg. 2023 márciusában ezek alapján a kiviteli tervek benyújtásra kerültek az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz jóváhagyásra. A tervek első körös ellenőrzése megtörtént, de szükség lesz további pontosításokra, illetve javításokra”

– reagált a lap kérdésére a Dél-budai Centrumkórház megvalósítási és tervellenőrzési feladatainak ellátásáért beruházóként felelős Építési és Közlekedési Minisztérium.

A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás pedig csak a kiviteli tervek Építési és Közlekedési Minisztérium általi jóváhagyását követően indítható el, feltéve, hogy megszületik az ehhez szükséges egyedi döntés – fűzte hozzá a minisztérium. A sorozatos csúszások viszont

az egész projektet megvalósulását is megkérdőjelezik.

Kiemelték, hogy az átadási határidőt 2023-ról 2026-ra módosították, ami kétségbe vonja, hogy a projektet EU-s pénzekből tudnák finanszírozni.

Az Orbán-kormány a beruházás nagyobb részét a koronavírus-járvány káros hatásainak csökkentését célzó helyreállítási alapjából kívánta volna előteremteni. A korábban 330 milliárdra becsült megvalósítási költségből 260 milliárd származott volna a helyreállítási alapból, viszont ebből csak olyan projektek finanszírozhatók, amelyek lezárulnak 2026-ig.

Márpedig – írták – annak csekély az esélye, hogy a szuperkórházat 2026-ra tető alá hozzák. A bajokat pedig tovább tetézi, hogy Orbánéknak egyelőre nem sikerült Brüsszellel megállapodást kötniük az EU-s pénzek folyósításáról.

Így pedig a szuperkórház sorsa egyre inkább kérdésessé válik, viszont meglepő módon

a projektbe továbbra is ömlik a pénz.

Mint írták,

  • a beruházásra helyből elköltött a kormány csaknem 14 milliárdot.
  • Az autópálya melletti, mocsaras, közmű nélküli telket 4,4 milliárdért vette meg az állam a békemeneteken is felvonuló Orbán Viktorral együtt szotyizó Tamás László vállalkozótól.
  • Az épület tervezése nettó 8,3 milliárdba kerül,
  • a kapcsolódó úthálózat tervezési szerződése 465 millió forint.
  • A Dél-budai Centrumkórházat 720 milliós vagyonnal hozták létre 2018-ban.
  • A 22-40 fős cég – amelyet egy három fős igazgatóság irányít – bérköltsége 2020-ban még kevesebb mint 80 milliót tett ki egy évben, azonban tavaly már 170 millióra duzzadt ez az összeg.
  • Az igazgatók 1,4-1,7 milliót keresnek havonta, az igazgatóság elnöke havi 670 ezer, míg a tagok – köztük Kocsis Máté, Fidesz-frakcióvezető felesége – 550 ezret kapnak a nem létező kórház igazgatásáért, míg a felügyelő bizottsági tagok havi 350-450 ezerért merülnek el nem létező feladataikban.
  • A cég könyvelését havi nettó 570 ezer forintért végzik, míg a Fidesz bizalmi ügyvédi irodájának számító Sárhegyi és Társa – jegyezték meg – havi 3 millióért adott jogi tanácsokat, miközben létezik egy másik évi 20 milliós ügyvédi keretszerződés is.

Valódi Hírek