Döbbenetes sztori bukott ki Tóth Gabiból: Nagyon kiakadt, miután ez történt a kislányával

A többi szülő is elképedt az esettől.

Repül az idő, Tóth Gabi kislánya is hamarosan óvodába megy, de az utóbbi pár napban komolyan aggódik az énekesnő. Gabi vasárnap a csalad.hu-n osztotta meg, hogy mennyire megdöbbentette az eset, amely kislányával és édesanyjával történt a játszótéren.

Hannarózát a nagymamája vitte játszani, a kislány imádja ölelgetni a többieket, oltalmazni a másikat,

szinte azonnal elkezd barátkozni

a gyerekekkel – állítja Tóth.

Ez egy 2-3 éves korú csöppségnél teljesen normális, legutóbb azonban egy anyuka rászólt a kislány nagymamájára, hogy csináljon valamit az unokájával,

„mert az molesztálja az ő gyerekét”.

Gabiékat teljesen megdöbbentette a reakció, több anyuka is hallotta a párbeszédet a játszótéren, ők is leforrázva álltak az eset előtt, és biztosították a nagymamát, hogy

Hannaróza semmi rosszat nem csinált

– írta a bejegyzésében.

Az énekesnő ezek után kissé ijedten várja az óvoda kezdetét, kíváncsi, hogy Hannaróza hogyan fogja megtalálni a közös hangot a többi gyerkőccel, eddig eszébe sem jutott, hogy más szülő „molesztálásnak” titulálná a kislány viselkedését.

Mindenesetre pozitívan tekintenek a jövőbe, várja más szülők jótanácsait az ovis élményekkel kapcsolatban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés


(tothgabi/Instagram)

Valódi Hírek