Most érkezett: Elhagyta az országot Kövér László

A mongolok közös ázsiai hun eredetét kutatják.

Mongóliai hivatalos látogatása során Kövér László és Munkhuu Batbayar, mongol kulturális miniszterhelyettes közösen nyitotta meg az első Ulánbátori Magyar Filmnapokat – közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.

„Örvendetes tény, hogy az elmúlt években számos magyar-mongol együttműködési megállapodás jött létre a kultúra terén, amelynek egyik fontos pillére a filmipar”

– jelentette ki a házelnök.

Hozzátette: mind a magyar, mind a mongol nép számára kiemelt jelentőséggel bír a filmművészet. A filmeken keresztül bemutathatjuk történelmi kultúránkat, megemlékezhetünk történelmi eseményeinkről, hőseinkről. Az első jelentős alkotás, a magyar-mongol-ausztrál-angol együttműködésben készülő „1242 – A nyugat kapujában” című játékfilm, amelynek forgatásán is számos mongol színész, filmes szakember és szakértő dolgozott Magyarországon – ismertette.

Kövér reményét fejezte ki, hogy mindez csak a kezdet, és hogy a közeljövőben kiválóbbnál kiválóbb újabb filmek készülnek majd a magyar-mongol együttműködés keretében.

„Magyarország Mongólia fontos partnerének számít a kultúra területén is”

– fogalmazott köszöntőjében Munkhuu Batbayar mongol kulturális miniszterhelyettes, hozzátéve, a földrajzi távolság ellenére is a magyarság mindig közel állt a mongol néphez.

A két ország kormányközi bizottságának ülésén, valamint Mongólia Kulturális Minisztériuma és Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma között a filmstúdiókról, a filmes képzésről és közös gyártásról szóló megállapodás értelmében a két fél a múltban számos projektet közösen szervezett és valósított meg. Az Országgyűlés elnökének mongóliai látogatása és az első magyar filmnapok kiszélesíti ezt az együttműködést és meghozza a gyümölcsét – fejtette ki Munkhuu Batbayar.

A magyar filmnapok megnyitóján az alkotók jelenlétében levetítették „A hunok utódai” című mongol dokumentumfilmet, amelyet – Magyarország mongóliai nagykövetségének támogatásával – Magyarországon, Ausztriában, Erdélyben, a Csángóföldön és Szlovákiában forgattak.

A film korábban még nem kutatott adatokkal és megállapításokkal, történelmi emlékhelyek, néphagyományok, népdalok, nyelvi emlékek és magyar régészeti leletek bemutatásával igyekszik tisztázni az európai hunok és a mongolok közös ázsiai hun eredetét – közölték.

(MTI)

Valódi Hírek