Megrendülten vallott betegségéről Reviczky Gábor: Megjósolták neki, mennyi ideje van még hátra

Fájdalmas részleteket osztott meg.

Mint arról korábban beszámoltunk, Reviczky Gábor a közelmúltban közölte a nyilvánossággal, hogy rákbetegséggel küzd. A 74 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt prosztatadaganattal diagnosztizálták, jelenleg célzott sugárkezelést kap. A színész állapota azóta javult, azonban elárulta, hogy mindennek ellenére is csak öt éve van hátra életéből egy jóslat szerint.

Reviczky Gábor most arról beszélt, hogy már régóta tudja halálának évét, ugyanis megjósolták neki, hogy még öt éve van hátra.

„Bár magánéletről nem esett sok szó, azt elmondta, mikor halok majd meg. Hetvenkilenc éves koromig fogok élni, de remélem, túlélem a halálom napját. Szeretnék ennél tovább is élni, de csak úgy jó megöregedni, ha az embernek nincs semmi baja.

Ha magatehetetlen beteg lennék, akkor inkább végeznék magammal, mintsem hogy terhére legyek a családomnak. Ezt a fajta kiszolgáltatottságot nem bírnám. Egyébként rákérdeztem arra, hogy rákban halok-e meg.

Megnyugtató volt, amikor azt mondta, hogy nem”

– mondta a színész, akinek egy Balin élő sámán jósolta meg a fentieket egy korábbi nyaralásuk során.

Reviczky Gábor elmondta, hisz a sámánnak, hiszen olyan dolgokat tudott róla és családjáról, amire nem volt értelmes magyarázat.

„Úgy hiszem, mindenkinek több ezer évvel ezelőtt megírták a sorsát. Én találtam egy férfit, aki pálmalevélből olvasta ki az életutamat”

– mondta.

„A jós pontosan elmondta a gyerekeim nevét, korát, a születési időnket. Ráadásul, amikor egy indiai ember tökéletes akcentussal ejti ki a magyar neveket, az elég félelmetes”

– mondta Reviczky, aki hozzátette, az eredeti jóslat szerint 85 éves korában is színpadon állna, ha abbahagyná a dohányzást, azonban erről a szenvedélyéről nem tudott lemondani, még akkor sem, ha ekkora árat kénytelen fizetni érte.

A népszerű színész elmondta, mindezek ellenére is pozitívan áll a gyógyulásához és bízik abban, hogy nem válik valóra a sámán jóslata.

(borsonline.hu nyomán)

Valódi Hírek