Dobrev Klára: Össze kell fognunk, hogy közösen léphessünk fel az Orbán-kormány megszorításai ellen

Az árnyék-miniszterelnök szerint a pártok meg fognak egyezni az önkormányzati választás előtt.

Vágó Istvánról

Dobrev Klára az Egyenes beszéd hétfő esti adásának kezdetén megemlékezett vasárnap hajnalban elhunyt kollégájáról, az ország kvízprofesszoráról, Vágó Istvánról. A DK árnyék-miniszterelnökét mélyen lesújtotta a halálhír.

Azt mondta: a DK-sok nem csupán párttársukat, hanem a barátjukat is elveszítették Vágó halálával. Hozzátette: fel sem fogták még a történteket, ugyanis a népszerű televíziós az utolsó pillanatig tele volt energiával.

Dobrev azt is felidézte: Vágónak mindig volt véleménye, azt azonban mindig kedvességgel, emberséggel fejezte ki. Hozzáfűzte: mindenki tisztelte a professzort, és hosszú időbe telik, mire feldolgozzák a hiányát.

Magyarország EU-s tagságáról

Dobrev a mai napig felemelőnek tartja, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává vált. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az ország az 1000 éves történelme alatt mindig a Nyugathoz akart tartozni, azonban – fogalmazott – mindig visszahúzták.

Az EU- és NATO-csatlakozást elsöprő többséggel támogatták a választópolgárok. Az EP-képviselő bízik benne, hogy az eltelt évtizedek után a magyarok többsége még mindig az európai utat választaná magának.

Ijesztőnek tartja, hogy az uniós tagsággal játszik az Orbán-kormány. Felelőtlen gazembereknek nevezte azokat a kormánypárti politikusokat, akik a megnyilatkozásaikkal az ország uniós tagságát kockáztatják.

Dobrev felidézte: nemrég Nagy-Britanniában volt a kabinetjével, ahol meglátogatták a helyi árnyékkormány tagjait. Ott szóba került a Brexit, és kísérteties hasonlóságot találtak a britek uniós kilépését megelőző politika és a jelenlegi magyar között.

Uniós képviselőként hatalmas döbbenetet látott a britek EU-tagsága ellen ágáló képviselők arcán, amikor kiderült, hogy a referendumon – enyhe többséggel ugyan – a kilépésre szavazók lettek többségben.

Arról beszélt: még a kilépést pártolók többsége sem gondolta komolyan, hogy a Brexithez vezet a politikájuk. Éppen ezért tartja felelőtlenségnek azt, ahogyan a magyar kormányzat az EU-tagság kérdését kezeli.

Tragédiának nevezte azt, hogy „játszottak” a történelemmel egyes politikusok, amelynek a Brexit lett a következménye. Mint mondta, hiába rendelkezik erős gazdasággal Nagy-Britannia, a kilépés nagyon megviselte az országot.

Megjegyezte: a politika a kompromisszumok művészete, ezért sokat kell kötni belőlük. Mindemellett azonban szerinte a Fidesz jól tudja, hogy nincs élet az EU-n kívül,

mégis játszanak az ország tagságával a hatalmon maradás érdekében

– ezt ő politikai gazemberségnek nevezte.

Az árnyék-miniszterelnök azt mondta: az elmúlt 13 év legnagyobb bűne, hogy jó gazdasági környezetben, fellendülés mellett is százezrek hagyták el az országot egy jobb élet reményében. Emellett hasonlóan nagy problémának tartja, hogy felfoghatatlan mértékű pénz érkezett Magyarországra, ennek azonban nincs látszatja.

Dobrev azt is nehezményezi, hogy a szomszédos országok lehagyják Magyarországot. Példaként emelte ki Romániát, ahol érdemileg magasabbak a pedagógusbérek, mint itthon.

A dolgozói szegénység szerinte az Orbán-kormány által rekordmértékűvé duzzasztott infláció miatt fokozódik hazánkban.

Ez az a pillanat, amikor az emberek észreveszik, hogy a király meztelen!

– mondta, majd hozzáfűzte, kudarcot vallott a kormányzati gazdaságpolitika.

Szerinte az oktatásra és az egészségügyre sokkal több pénzt kellene fordítani, mert „azok az országok sikeresek, ahol az emberekbe fektetnek bele”.

Az euró bevezetéséről

Horvátországban járt nemrég Dobrev, ahol szintén nagy viták vannak a politikusok között, egyetlen dologban azonban hosszú évek óta mindkét oldal egyetértett: az eurót be kell vezetni. Mivel ettől senki nem tágított az elmúlt években, idén január 1-jén be tudták vezetni a hivatalos uniós fizetőeszközt, holott 9 évvel később (2013-ban – a szerk.) léptek be az Unióba hozzánk képest – jegyezte meg.

Magyarországon sem szabadna engedni az euró bevezetéséből az árnyék-miniszterelnök szerint. Azt mondta, egy éven belül ki kellene tűzni az euró bevezetésének céldátumát. Hozzáfűzte: ezt a kitűzés dátumától számított 5-6 év múlva be tudták vezetni az érintett országok.

Szerinte az euró bevezetése azért is fontos, mert az eurózóna országaiban sokkal alacsonyabb az infláció, mint nálunk. A 40% feletti drágulás hiperinflációnak minősül – jegyezte meg az egyébként közgazdász végzettségű Dobrev.

Az önkormányzati választásokról

Karácsony Gergely és a DK kapcsolatára reflektálva Dobrev Klára megjegyezte: összességében sokkal jobb kapcsolatban vannak az ellenzéki pártok politikusai egymással, mint amilyennek az külső szemlélőként látszik. Elmondása szerint a momentumos Donáth Annával és Cseh Katalinnal, a párbeszédes főpolgármester Karácsony Gergellyel és szocialista helyettesével, Tüttő Katával is emberi a viszonyuk.

Az önkormányzati politikusokat arra kérte, hogy fogjanak össze a kormányzati megszorítások ellen. Hozzátette: megérti, hogy nehéz lavírozni az Orbán-kormány által teremtett helyzetben helyhatósági vezetőként, és békeidőben fontos, hogy jól együtt tudjanak működni az önkormányzatok a kormánnyal.

Jelenleg azonban más időket élünk – jegyezte meg –, hiszen a kormányzat folyamatosan szűkíti az önkormányzatok mozgásterét. Az Orbán-kabinet szerinte úgynevezett konfiskatórikus (kisajátító, elkobzó – a szerk.) adókat vet ki a helyhatóságokra, amelynek iskolapéldája, hogy a szolidaritási adót a hétszeresére emelték.

Ezzel a kormányzattal egész egyszerűen nem lehet tárgyalni

– jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a kormányzat semmilyen megállapodást nem tart be, legyen szó a budapestiek beígért egészségügyi támogatásáról, vagy éppen a Lánchíd felújításához való hozzájárulásról.

Békeidőben jó kapcsolatot kell ápolnia a helyhatóságoknak a kormányzattal, mivel azonban szerinte meg akarják fojtani Orbánék az önkormányzatokat,

kötelességnek nevezte, hogy erőt demonstráljanak a helyhatóságuk a kabinettel szemben.

Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergely lesz-e a DK főpolgármester-jelöltje, diplomatikusan reagált: megjegyezte, a pártok erről a kérdésről időben meg fognak egyezni.

Videó:

(Egyenes beszéd nyomán)

Valódi Hírek