Meghalt Vágó István

74 éves volt az ország kvízmestere.

„Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk. A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket.

A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk. A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában. István, nyugodj békében!”

– közölte a Demokratikus Koalíció elnöksége.

Egyelőre nem tudni, mi okozta Vágó halálát, 12 órával ezelőtt még posztolt a Facebookra.

Vágó István 1949-ben született Budapesten. Eredetileg gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult. Képzett idegenvezető volt, de ezt a szakmát sosem gyakorolta. Kiválóan beszélt angolul, németül, franciául, spanyolul, de megértette magát olaszul, portugálul, oroszul, lengyelül és svédül. Írni tudott arabul, törökül és hindiül is, és a kínai nyelvet is tanulmányozta.

A kvízmester

A Magyar Televízió Riporter kerestetik című műsor vetélkedőjében tűnt fel először a tévében. Vitray Tamás aztán felajánlotta neki a barkochbajáték vezetését, 1976-ban. Erről azt mondta, nem tudott a népszerű műsorvezetőnek ellenállni. Kipróbálta magát, maradt, mert foglalkoztatta a közélet és a politika is.

A kereskedelmi tévéhez 1997-be került. A TV2-nél vezette a Mindent vagy semmit című műsort. Grétsy Lászlóval közösen vezette 1987-től 1997-ig az Álljunk meg egy szóra! című nyelvművelő műsort. 2000-től 2007-ig a Legyen Ön is milliomos! néven ismert műsort vezette.

  • 2007. november 5-étől a Pókerarc című vetélkedőt vezette Sebestyén Balázzsal.
  • 2008-as év első felében ismét a némileg megváltozott Legyen Ön is milliomos!-nak volt a házigazdája.
  • 2009 szeptemberében Párbaj címmel a TV2 televíziós csatornán új vetélkedőműsor indult, amelynek játékmestere Vágó lett.
  • 2012. március 26-tól néhány hónapig az átVágó című műsort vezette a STORY4-en, amit saját maga talált ki.

Politikai karrier

A 2014-es önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció, az MSZP, az Együtt–PM és az „Európai Föderalisták” közös jelöltjeként indult önkormányzati képviselőjelöltként. 2015 januárjában belépett a DK-ba, és a párt média munkacsoportjának vezetője lett.

Politikai pályafutásának kezdetén a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta:

„Igazából a liberalizmus szippantott be még 1968. augusztus huszonkettedikén, amikor a vonatcsatlakozást lekésve kis időre kint ragadtam Nyugat-Berlinben, s végigsétálva az éjszakát rájöttem, nekem ez a szabadság kell: a liberalizmus.

Bő két évtizeddel később, ’89 nyarán, amikor itthon beköszöntött a rendszerváltás, körbejártam a formálódó új pártok gyűléseit, és a Jurta Színházban találtam meg azokat, akikkel rokonszenvezni tudtam. Az SZDSZ-t.”

A párt országos elnökségi tagjaként a DK XII. kerületi önkormányzati képviselőjeként tevékenykedett, 2016 szeptemberében Kerék-Bárczy Szabolcs helyét vette át.

Néhány napja a DK TV-n jelenet meg Vágóval egy interjú.

Nyugodjon békében!

Valódi Hírek