Parádés nyílt levélben szúrt vissza Győrfi Pálnak a magyar orvos, akinek a története egy nap alatt járta be az országot

Egy személyes tapasztalatáról vallott.

Elutasította Spányik András vádjait az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál – írta a telex.hu szerdán.

Spányik egy nappal korábban osztott meg egy döbbenetes esetet: az orvos egy közeli családtagja sztrókot kapott, de 40 percet kellett várniuk a mentőkocsira, mert a mentőállomás vezetője nem indíthatta el az esetkocsit, amely alig egy 1 kilométerré volt a betegtől egy garázsban.

Győrfi szerint azonban a beteghez nem a mentőket, hanem a budaörsi ügyeletet riasztották a hozzátartozók.

„A mentésirányítási rendszer dokumentált és hitelesített adatai szerint 2023.04.24-én, 07 óra 49 perckor az első ellátók kértek mentőt a beteg kórházba szállításához stroke gyanúja miatt.

A mentőegység a megadott címre 08 óra 10 perckor kiérkezett, majd a beteggel 08 óra 37 perckor (a mentőhívást követő 1 órán belül) már a gyógyintézetbe (az ellátásra legmegfelelőbb stroke-centrumba) ért”

– közölte az Országos Mentőszolgálat, akik szerint a történet a betegek bizalmát megingatja.

„A mentőegységek riasztását, irányítását (más, fejlett országok mentésirányítási rendszereihez hasonlóan) hazánkban is tevékenységirányítási központok végzik, ahol a döntések protokollok alapján, számos releváns információ birtokában, számítógépes támogatással történnek.

A betegellátás biztonságát szolgálja, hogy

a mentőegységek kizárólag a mentésirányító engedélyével,

illetve utasítására indulhatnak feladathoz.

Kivételt csak az olyan eset képezhet, amikor a közvetlen életveszély nyilvánvaló és a mentőegység azonnali beavatkozása életmentő lehet (például a mentőállomás előtti útszakaszon baleset történik, vagy újraélesztés zajlik), de ilyenkor is jelentést kell tenniük a mentésirányító központnak, ahol ezzel párhuzamosan számos ellátási esemény irányítása és koordinációja zajlik”

– fejtették ki a közleményben.

Hozzátették:

„A magyarországi mentőellátás stroke betegekre vonatkozó hatékonyságát és színvonalát nemzetközi szakmai szervezetek folyamatosan és régiónként is vizsgálják. (…) A közelmúltban a nemzetközi szervezet »Angels Díjat« adományozott az Országos Mentőszolgálatnak a stroke-esetek korszerű és magas színvonalú ellátásáért.”

Győrfi Pál közleményére Spányik csütörtökön, a közösségi oldalán reagált. Az orvos hangsúlyozta, hogy még mindig nem kapott választ arra, hogy

miért nem indították az ügyeletes orvos hívására az esetkocsit.

Spányik kifejtette: nem a betegek bizalmát akarta lerombolni,

csupán a tapasztalatait osztotta meg az emberekkel,

amelyek részben megegyeznek mások véleményével is. Bízik benne, hogy a történet hozzájárul majd a mentőszolgálat fejlesztéséhez.

Spányik András Győrfinek címzett posztját változtatás nélkül idéztük:

„Tisztelt Győrfi Úr, kedves Kolléga!

Eljutott hozzám nyílt levele, melynek kapcsán

a kollegialitás hiánya miatti csalódottságomat félretéve

válaszolok most Önnek a nyilvánosság előtt.

Ugyan

levelében erre nem tért ki,

de kedves rokonunk kielégítő állapotban van és nagyon bizakodunk benne, hogy hamarosan jobban lesz, és megfelelő rehabilitációval visszanyeri a stroke miatt elvesztett funkcióit

Feltételezem, hogy szándékaink egyeznek. Meggyőződésem, hogy, ahogy én, úgy Ön is a a betegek érdekében cselekszik, munkája, hivatása az emberi életek megmentéséről szól minden nap.

Kérem, engedje meg, hogy reagáljak levelére néhány gondolat erejéig.

1, Sajnos nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy miért nem indították az ügyeletes orvos hívására azonnal a néhány percre lévő esetkocsit, miért kellett ismételten rádión értesíteni az ügyeletes Kollégának a központot, és

miért telt el az értesítéstől az Önök elmondása szerint is oly sok felesleges perc

az érkezésig?

2, Sajnos nem kizárólag saját ügyem okán írtam, hanem a kollégák és magánemberek által tapasztalt rendszeres hibákra szerettem volna felhívni a figyelmet. A bejegyzésem gyors terjedése és a hozzá kapcsolt, alatta felsorolt hasonló történetek arról tanúskodnak, hogy sok ember észlel hasonló nehézségeket.

3, Nem volt szándékom a betegek bizalmának megingatása, konstruktív szándékkal, elkeseredettségemben osztottam meg tapasztalataimat és hangosítottam ki sok más ember véleményét, tapasztalásait. A kollégáim munkája és lelkesedése minden nap számos emberéletet ment meg. A magyar mentőszolgálat- ahogy ezt Ön is írta- kimagasló teljesítményekre képes és remekül képzett szakemberekből áll.

Ne hagyjuk, hogy ez az érték veszélybe kerüljön.

4, Remélem, visszajelzésem és a hozzá kapcsolt rengeteg hasonló történet is hozzájárul egy még hatékonyabb mentőszolgálat fejlesztéséhez.

Munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!

Tisztelettel,
Dr. Spányik András”

(Spányik András/Facebook)

Valódi Hírek