Áll a bál: Nekiment Magyarországnak az ukrán külügy Dúró Dóra kijelentései miatt

Durvul a helyzet.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt elnökhelyettese az Izvesztyija című orosz lapnak adott interjút, amelyben egyebek között arról beszélt, ő úgy gondolja „Ukrajna NATO-csatlakozása a teljes körű konfliktus kirobbanásának kockázata nélkül csak akkor lehetséges, ha Oroszország jóváhagyja ezt a lépést”.

Dúró szólt arról is az interjúban, hogy Magyarország nem kifejezetten támogatja, Ukrajna NATO-tagságát, különösen a kárpátaljai magyarok helyzete miatt. Azonban Oroszország már korábban jelezte, hogy a „különleges művelet” egyik célja pont Ukrajna NATO-ba való integrációjának megakadályozása volt. Így pedig a Putyin-rezsim vélhetően nem fogja „jóváhagyni” Ukrajna NATO-csatlakozását.

Volodimir Zelenszkij tanácsadója, Mihajlo Podoljak rendkívül felhúzta magát Dúró kijelentésein, és közölte: Oroszország veresége után minden megváltozik, mert

az olyan országok, mint például Magyarország, abszolút lojalitást fognak tanúsítani Kijev iránt.

Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője is reagált a magyar politikus mondataira. Azt írta: Ukrajnának szuverén joga szabadon megválasztani a biztonsági lehetőségeit.

„Nincs szükségünk Oroszország engedélyére ahhoz, hogy a szövetség tagjai legyünk”

– jelentette ki.

Jelezte: veszélyes, amikor magyar politikusok Oroszország szeszélyeitől próbálják függővé tenni az euroatlanti térség biztonságát.

„Nincs objektív ok arra, hogy Ukrajna NATO-csatlakozását megakadályozzák.

Ukrajna tagsága csak megerősíti a szövetséget,

és lehetetlenné teszi, hogy Oroszország a jövőben megismételje európai agresszióját”

– hangsúlyozta a külügyi szóvivő.

Mihajlo Podoljak szintén erős kifejezéseket használt.

„Miért kommentál Magyarország valamit az országunk szuverenitásáról vagy a mi választásunkról?

Milyen engedélyt kellene kapnunk Oroszországtól?

Egyetlen engedélyt kell kapnunk tőlük: Oroszország megszűnését”

– nyomatékosította Volodimir Zelenszkij tanácsadója.

Hozzátette: Magyarország tehet bármilyen kijelentést, mert miután Oroszország elveszíti a háborút, az olyan országok, mint Magyarország, változtatni fognak álláspontjukon.

(unian.net/index.hu nyomán)

Valódi Hírek