Eddig nem ismert részletek derültek ki a Michael Jackson halála előtti utolsó napról

A stábja árulta el az új információkat.

Közel 14 éve, 2009. június 25-én hunyt el Michael Jackson, a popkirály, a hivatalos orvosszakértői megállapítás szerint gyógyszertúladagolásban. Váratlan halála nem csupán a közönségét sokkolta, hanem a teljes nemzetközi közvéleményt megrendítette.

Az elmúlt napokban új részletek derültek ki az énekes halála előtti utolsó napjáról, amelyről a stábja árult el részleteket. Jackson éppen egy újabb világkörüli turnéra készült, és ebből kifolyólag – a tőle megszokott módon – énekléssel és táncolással, azaz munkával töltötte idejét.

Dorian Holley, a popkirály háttérénekese a Time magazinnak adott interjújában elmondta: június 24-éig még csak elképzelésként élt a turné műsorrendje,

aznap viszont első ízben állt össze a show.

Ezt nagy pillanatként élték meg – nyilatkozta Holley.

A zenésztársa szerint Jackson már a halála előtti napon is

fáradtnak, enerváltnak és gyengének tűnt.

Mindemellett azonban boldogság tükröződött az arcán, amikor összeállt a műsor az 50 állomásból álló londoni turnéra. Az énekest motiválta, hogy újra visszatérhet a porondra – mondta Holley.

(time.com/femcafe.hu)

Valódi Hírek