Megszólalt a mentőszolgálat főigazgatója: Elejtett pár érdekes információt az ügyeleti rendszerről

Nocsak!

A betegek segítéséért jött létre az új ügyeleti rendszer, aki pedig ezzel nem ért egyet, „az a betegekkel és a betegellátással szembemegy”

– összegezte a helyzetet Csató Gábor a Mandinernek adott interjújában.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója állítja, hogy a kezdeti ellenállás mellett egyre több háziorvos csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez. Sőt, 2024 februárjára szerinte elérik, hogy a főváros kivételével az egész ország ügyeleti rendszerét át tudják venni.

Még januárban írtunk arról, hogy a kormány 1 hónap felkészülési időt ad minden vármegyének az új ügyeleti rendszer élesítése előtt. Eredeti tervük szerint már 2023 végére, Budapest kivételével az új struktúra szerint működne az ügyelet.

Az új rendszer már élesben várja a betegeket Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár Bereg, és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, bár az átállás koránt sem ment zökkenőmentesen.

Győrben például akkora volt az ellenállás februárban, hogy egy háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződést.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke március végén számolt be arról, hogy pertársaságban támadják meg az orvosoknak kiküldött határozatot, amelyben a jogszabályban szereplő együttműködési kötelezettségükre hivatkozva szólították fel őket havi két délutáni ügyelet vállalására.

(Képünkön Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat Szolgálat főigazgatója látható)

Valódi Hírek