Mi történt? Navracsics végre eleresztett pár konkrét infót az uniós pénzekről

Számolják a napokat.

Már közel jár Magyarország és az Európai Unió ahhoz, hogy megállapodjanak az EU-s pénzek kifizetéséről,

sőt akár a nyáron is megérkezhetnek a régóta várt források

– állította Navracsics Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este.

A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint már közel a cél, de akkor sem történik tragédia, ha csak az év második felében jutnak hozzá az uniós pénzekhez, bár hozzátette: bízik benne, hogy a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos részt „kiveszik a csomagból„.

Az Európai Bizottságszupermérföldköveket” állított a magyar kormány elé, ezzel összefüggésben volt elvárásuk, hogy a kormányzati tagok távozzanak a vagyonkezelő kuratóriumokból.

Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Varga Mihály, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor mondott le a tagságáról még február elején.

Elmondása szerint ő az egyszerű kérdésektől haladna a bonyolultak felé, miközben a bizottság az összes ügyet egybevenné. A politikus próbálja meggyőzni az uniós szervezetet, hogy az Erasmus–Horizont-ügyet külön tárgyalják, mert meglátása szerint ez nem politikai rendszerekről, hanem a fiatalokról szól.

Az üggyel összefüggésben a bizottság korábban jelezte, hogy több magyar egyetemet is kizár az Erasmus-programból a kuratóriumi tagok miatt. Ezzel összefüggésben az egyetemek vezetői levelet is írtak a bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek.

Navracsics most úgy látja, nyárra várható a technikai megállapodás Orbán Viktorék és Brüsszel között. A jogállamisági eljárást március 31-ig kellett lezárni, ezt a határidőt a kormány állította maga elé.

Navracsics állítása szerint azonban ez nem volt olyan lényeges időpont, a legfontosabb szerintük az, hogy a két fél egyetértésben kösse meg a megállapodást.

Az újjáépítési alapnál 2026 nyarának végére már működnie kell a projekteknek, azaz ha most jönne a pénz, akkor

három sovány évük” lenne az egészre.

Hozzátette: a kohéziós pénzeknél 2027 decemberének végén jár le a határidő.

Ez a pénz jár Magyarországnak, azokat a mutatókat hozzuk, ami a kohéziós pénzeknek kell, másfelől kezességet vállalt azért, hogy Brüsszel felvehesse a pénzt, ami ehhez szükséges.

Ha olyan kompromisszumot tudunk kötni, ami nagy fájdalmat nem jelent és a szuverenitást nem sérti, akkor ezeket meg kell tenni

–tette hozzá.

(Egyenes Beszéd nyomán)

Valódi Hírek