Kiderült, hányan kapnak félmillió forintnál is több nyugdíjat

Azért nem mindenki jár ilyen jól.

Jelentősen emelkedtek a nyugdíjak a tavalyi, valamint az idén januári éves nyugdíjemelés hatására – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a friss adatokat.

Tavaly januárban a nyugdíjasok mindössze 54,1 százaléka részesült 140 ezer forint feletti nyugellátásban, ez az arány év elejére 71 százalékra nőtt.

A közzétett adatok szerint az év elejére 308 ezren részesülnek 300 ezer forint feletti nyugellátásban, vagyis több mint a duplájára nőtt a számuk.

Havi fél millió forintnál is magasabb szupernyugdíjat mintegy 35 ezer idős kapott.

A nyugdíjak átlagos összege már 208 479 forint havonta, ami a tavalyi januári 164 102 ezer forinthoz képest 21,2 százalékos emelkedés.

Az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten volt a legmagasabb, 248 415 forint havonta.

A legalacsonyabb átlag Bács-Kiskun vármegyében jött ki, a legkisebb összeg pedig a dél-alföldi Mórahalmi, Kisteleki, Kiskőrösi és az észak-alföldi Csengeri járásban volt, itt nem érte el a 160 ezer forintot sem a nyugdíjak átlaga.

A KSH 2021-es adatai szerint Magyarországon mintegy 2,5 millióan kapnak nyugdíjszerű ellátást.

(rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek