Itt van Szijjártó méretes bejelentése: 1 millió adagot szállít Magyarország Nicaraguába ebből

Időben akartak lépni.

Magyarország 1 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot szállít Nicaraguának – jelentette be Szijjártó Péter szerda reggel. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy ez a valaha volt legnagyobb vakcinaadomány az ország történetében.

A tárcavezető kifejtette:

„szerencsére vannak a világnak olyan térségei, ilyen Európa és benne Magyarország is, ahol már elmondhatjuk, hogy a világjárványon, vagy legalábbis annak a legaktívabb, a legnehezebb részén már túl vagyunk.”

Meglátása szerint azonban

az „ördög nem alszik”,

ugyanis számos olyan ország van, ahol még mindig komoly kihívás a koronavírus kezelése, valamint problémát jelent, hogy nincs elegendő oltóanyag.

„Hogyha egy-egy ilyen országban vírusgócpont alakul ki, akkor, sajnos, reális lehet a veszélye annak, hogy

egy újabb, nagyobb világszintű terjedés megindul”

– fogalmazott a tárcavezető.

„Mivel mi időben léptünk, s megfelelő mennyiségű oltóanyagot vásároltunk, rendelkezésünkre áll most is egy nagyobb mennyiségű oltóanyag, ezért tudunk segíteni abban, hogy a világ különböző pontjain megakadályozzuk a világjárvány újrakitörését”

– mondta a politikus.

Nicaraguában az egy főre eső jövedelem a legalacsonyabbak között van, az egészségügyi ellátórendszer komoly kihívásként szembesült a koronavírussal.

Szijjártó elmondása szerint Magyarország érdeke is, hogy a latin-amerikai állam le tudja győzni ezt a kihívást, a kormány pedig segítséget nyújt nekik hozzá.

(MTI)

Valódi Hírek