Brutális árrobbanás: Luxussá válhat a magyarok kedvence a nyárra

Kevesen mondanának le róla.

Nem kímélte a drágulás a magyar cukrászdákat, fagylaltozókat, és bár a télen sokuknak kellett a tartalékokból boldogulni, tömeges bezárások egyelőre még nem történtek. A szakma bízik benne, hogy a 2023-as szezon jobban sikerül, és hogy a magyar családok számára még nem vált luxussá egy-egy gombóc fagyi, vagy sütemény elfogyasztása.

10-15 százalékos emelést terveznek az idei szezonra, így

450 és 500 forint között alakulhat egy gombóc átlagára.

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke beszélt arról, mi várható ebben az évben. Megosztotta, hogy 25 éves lesz az Év Fagylaltja verseny, ezt az alkalmat szeretnék megünnepelni a vendégekkel együtt.

Elmondása szerint tavaly a legtöbb vállalkozás jól vette az akadályokat, bár rendkívül kiszámíthatatlan volt az év.

Nagyot emelkedett az alapanyagok ára,

az energiaválság okozta problémákról nem is beszélve. Az energiaköltségek komoly kihívások elé állították a cukrászdákat.

„Sok vállalkozásnak tavaly egyoldalúan felmondta a szolgáltató a szerződését a piaci változásokra hivatkozva és sokan új, több éves szerződéseket írtak alá, ami miatt most jelentősen hátrányos helyzetbe kerültek. Reméljük, hogy ezeket a szerződéseket felül lehet majd vizsgáltatni, hogy ne legyen ennyire egyenlőtlen a piaci helyzet. Ehhez

jó lenne akár kormányzati segítséget is kapni”

– mondta Erdélyi Balázs.

Jó szezonra számítanak, a fagylaltértékesítés a vállalkozások egyik fő bevétele, ezzel biztosíthatják a tartalékokat. Remélik, hogy a cukrászdába járás még mindig egy kellemes kikapcsolódás az embereknek, valamint bíznak abban, hogy erős lesz az idei turizmus.

A legtöbb cukrászda generációk óta építi a vállalkozást, családok közös munkája van benne, ezért mindent megtesznek, hogy talpon maradjanak. A felmérések szerint azonban a családok éppen a vendéglátásra költött kiadásaikat fogják vissza. Valamennyi visszaesésére ugyan számítanak, de ahogy Erdélyi fogalmazott:

Egy-két gombóc fagylalt, egy sütemény vagy egy finom kávé még könnyebben beleférhet és tökéletesen alkalmas a feltöltődésre, kikapcsolódásra egy cukrászdában eltöltött óra is. Egyre jobb termékeket kínálnak a kollégák országszerte, egyre több a jó cukrászda vagy fagylaltozó, így a kulináris élmény is egyre komolyabb.”

Azt is megosztotta, hogy az éttermi és cukrászdai sütemények elkészítésében legtöbbször nincs semmi különbség, mégis a cukrászok óvatosabban emelnek árat, mert az emberek nem szívesen fizetik ugyanazt az összeget, mint egy éttermi desszertért. A veszteséges eladás azonban nem tarthat sokáig, nem függhetnek vállalkozások a fagylalteladástól.

„Lassan el kellene érni az európai sütemények árának legalább az alját

és 4-5 eurónak megfelelő áron kellene kínálni a süteményeket itthon is

– tette hozzá a szakértő.

A magyar cukrászok és fagylaltkészítők a világ élvonalába tartoznak, Fazekas Ádám már a világbajnoki címet is bezsebelte, egy háromfős magyar csapat az idei Európa-bajnokság bronzérmese lett, jövőre pedig indulnak a Gelato World Cup világbajnokságon.

(penzcentrum.hu nyomán)

Valódi Hírek