Mi történt? A vártnál is rosszabb számok érkeztek, sokaknak sír a pénztárcája

Ilyen korábban nem volt.

A K&H-csoport első negyedéves felmérése szerint,

a 19-29 éves fiatalok mindössze 49 százaléka rendelkezett pénzügyi tartalékkal.

Ezzel szemben a korábbi negyedévekben ez az arány akár a 60 százalékot is elérte.

A fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló ifjúsági indexhez készült jelentés szerint a megtakarítással rendelkező fiatalok közel

38 százaléka mindössze 1 hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik,

23 százalékuk 3 hónapra, 26 százalékuk maximum fél évre tudja finanszírozni az életét mindenféle bevétel nélkül – összegezte a helyzetet a pénzügyi intézmény.

A csökkenő megtakarításoknak oka lehet a mindennapi kiadások emelkedése, viszont felhívták a figyelmet arra, hogy akár már diákként is érdemes gondolkodni a megtakarításokon.

A felmérés február 13-a és 17-e között készült: az eredmény azt mutatja, hogy a 30 év alattiak

csupán 13 százaléka rendelkezik legalább 1 évre elég tartalékkal.

Eközben kevés jó hír érkezik a drágulásról: a húsvéti roham ugyan már elindult, viszont a szakértők már március elején figyelmeztettek arra, hogy jobb előre beszerezni a ünnepséghez szükséges alapanyagokat. Ezzel a vásárlók is tisztában voltak, nem érték őket váratlanul a magas árak.

Orbán Viktor korábban arról nyilatkozott, az infláció csökkentésével párhuzamosan vezetik ki a még létező ársapkákat az élelmiszereknél.

„Az árstopok hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében, ugyanakkor – mivel ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba –, mellékhatásai is vannak. Ezért az a jó, ha ezek az árstopok eltűnnek a rendszerből, és

visszatérünk a normális gazdasági helyzethez”

– fogalmazott a miniszterelnök.

(MTI)

Valódi Hírek