Most érkezett: Lemondott Fürjes Balázs

Vége a dalnak.

Fürjes Balázs benyújtotta a lemondását a Miniszterelnökségnek, így megszűnik a parlamenti államtitkári, illetve miniszterhelyettesi megbízatása – jelentette be az államtitkár hétfő délután a Facebook-oldalán.

Fürjes ez idáig nem csupán ezen tisztségeket töltötte be, hanem a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának társelnökeként, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2032-es brisbane-i tornája előkészítő bizottságának tagjaként is tevékenykedett.

Fürjes lehet a NOB magyar jelöltje, aki a tavaly 80. életévét betöltött Schmitt Pál helyére érkezhet, ez pedig összeférhetetlen az államtitkár politikai pozíciójával. A volt köztársasági elnök magas életkorára való tekintettel elveszítette mandátumát, ugyanis a NOB szabályzata szerint 80 éves korig lehetnek tagja a delegáltak a bizottságnak.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közleménye szerint hétfőn döntött arról, hogy ki legyen a magyar delegált, és Fürjesre esett a választás. Bár ő nem válik automatikusan taggá, ezért felkérték, nyújtson be pályázatot a NOB-hoz, amely majd azután dönt a tagságáról, miután Fürjes beadta a dokumentumot.

Cikkünk frissül!

Valódi Hírek