Mi történt? Hatalmas bírságot kapott a Vodafone, egymilliárd forintot fizethet a versenyhivatalnak

Bejött az üzlet.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2016 szeptemberében indított eljárást a mobilszolgáltató ellen azért, mert szerintük valótlan állításokkal népszerűsítették a szolgáltatásaikat.

A Vodafone ugyanis azt hirdette 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között, hogy Európa legnagyobb 4G partnerhálózatával rendelkeznek, ezt azonban nem tudták bizonyítani, így a GVH közel 1,2 milliárd forintra büntette a céget.

A Vodafone perelt a döntés miatt, a bíróság a versenyhivatalnak adott igazat, de arra utasította az állami szervet, hogy számolja újra a büntetést.

Az eljárást megismételték, a végső összeg 932 millió 420 ezer forintra rúgott, ezt kell most kifizetnie a cégnek.

A telekommunikációs vállalat felét közben felvásárolta az állam, míg a másik tulajdonos a 4iG vállalat lett.

(rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek