Mi történt? Letartóztattak egy szegedi önkormányzati képviselőt, felfüggesztett börtönt kér az ügyészség

Nem ez az első ilyen eset.

Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint (független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen — tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint Szabó Bálint 2022. szeptember 21-én délután Budapesten a személygépkocsijával – több közlekedési szabályt is súlyosan megsértve – akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait a személyvédelmi feladatuk ellátásában, a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét közvetlen veszélynek kitéve.

„A politikus ugyanezen a napon este társaival megjelent a budai Várban, hogy részt vegyen az általa korábban bejelentett demonstráción. A helyszínt és a rendezvényt biztosító rendőrök intézkedni kezdtek, mert két gépkocsivezető között szóváltás alakult ki az önkormányzati képviselő számára lefoglalni kívánt parkolóhely miatt”

— írta a főügyészség.

Hozzátették, a jogszerű rendőri intézkedés miatt Szabó Bálint kiabálni kezdett, azt mondta, nem fogja hagyni, hogy ismerősét elvigyék a helyszínről, majd felszólította társait, hogy élőlánccal akadályozzák az előállítást.

A politikus több hivatalos személlyel is dulakodott, erőszakos magatartásával hosszú percekig akadályozta a jogszerű rendőri intézkedést. Ezután az intézkedő rendőrökhöz közel hajolva – a kezében tartott mobiltelefonnal felvételt készítve – üvöltve „mocskos állatoknak”, „mocskos rendőröknek” nevezte őket.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy – a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló – önkormányzati képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság halmazati büntetésül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

MTI

Valódi Hírek