Fordulat: Besokalltak a fideszesek, Orbánék döntése ellen szavaztak

Ez már nekik is sok volt Terézvárosban.

A Fidesz és az ellenzék képviselői

egyhangúlag a terézvárosi rendelőintézet államosítása ellen szavaztak

– derült ki Soproni Tamás csütörtöki Facebook-bejegyzéséből.

Terézváros polgármester megosztotta az elmúlt 3 évben elért sikereket, elmondása szerint az egészségügy a vezetőség szemében prioritás, olyan ellátási színvonalat teremtettek, amely az osztrákhoz hasonlítható.

A Momentum politikusa köszönetét fejezte ki, hogy a kormánypárt képviselői is megszavazták az előterjesztést – egyedül az MSZP képviselői maradtak távol.

A kormány legújabb terve, hogy államosítsa a szakrendelőket. Ezzel kapcsolatban az Országos Kórházi Főigazgatóság január óta gyűjti az adatokat a 136, nem állami tulajdonú intézményről, kedden kiderült, a polgármestereket levélben értesítették,

hétvégéig kaptak határidőt, hogy eldöntsék : átadják-e a szakrendelőket az államnak.

Soproni Tamás bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

Egyhangú testületi döntés: nem akarjuk átadni a rendelőnket az államnak.

Ha az ember belép a Csengery utcai rendelőbe, és elnéz balra, a tavaly felújított gyermekrendelőt látja. Ha jobbra folytatja az útját, akkor megpillanthatja az újonnan átadott liftet, amely végre az épület főbejárata felől teszi akadálymentessé a rendelőt.

Láthatja továbbá az új betegbehívó rendszert, amelyen elég lecsippantani a beutalóján lévő vonalkódot, és már indulhat is a rendelő felé.

Ha gyógytornára megy, tágas és szintén 2022-ben felújított gyógytornaterem várja, ha pedig az emeletre kell mennie, választhatja az újonnan átadott lifteket, de ha a lépcsőt választja, akkor sem fog sem izzadni, sem fázni az új hűtő-fűtő rendszernek köszönhetően.

A váróteremben kényelmesen elhelyezkedhet a vadonatúj padokon, amikor pedig behívják, új ultrahanggal, röntgenekkel, EKG-val, uroflowméterrel, fiberoszkóppal és számos más korszerű diagnosztikai eszközzel fogják megvizsgálni.

Arról pedig még nem beszéltem, hogy az asszisztensek és orvosok nem egyszerű ügyfélként, emberként állnak mindenkihez. Könnyebb is talán nekik, mint más egészségügyi intézményekben, mert meg vannak becsülve.

És ezek csak azok a fejlesztések voltak, amelyeket az elmúlt három évben végeztünk, pedig ebben a tekintetben az előző vezetés sem maradt le: a kerületi egészségügy számukra, csakúgy mint számunkra, elsődleges prioritást élvezett.

A politikusok 30 éve mondják, hogy utol akarják érni Ausztriát. Jelentem, mi Terézvárosban ezt sok szempontból, de a Csengery utcai rendelőintézetünkben egészen bizonyosan megtettük.

Ha bemegy valaki a Csengery utcai rendelőbe, legfeljebb a feliratok alapján mondaná meg, hogy nem Bécsben, hanem Budapesten van.

Ami jó, ahhoz nem kell hozzányúlni, azon nem kell változtatni.

Köszönöm, hogy a távolmaradó MSZP-s képviselőkön kívül mindenki, így a fideszes képviselők is megszavazták az erről szóló előterjesztést! Az Országos Kórházi Főigazgatóság megkeresésére adott válaszlevelünk tehát egyértelmű: nem kívánjuk átadni a Csengery utcai rendelőintézetet az államnak.

Fotó: Berecz Valter/Képszerkesztőség

(Soproni Tamás/Facebook)

Valódi Hírek