Váratlan eredmény: Csúcsra ért Magyarország a NATO adatai szerint (+grafikon)

De van, amiben még fejlődni kell.

A lista élén áll Magyarország a fejlesztésekre szánt védelmi költések terén

a NATO összesítése szerint

– írta a privatbankar.hu.

Jócskán elmaradt azonban egy másik elvárástól. Tavaly a hazai GDP 1,44 százalékát költötte a kormány védelmi kiadásokra, holott ennek el kellene érnie a 2 százalékot.

Összesen 2,2 százalékos növekedés történt a NATO-tagállamok és Kanada összesített, 2022-es védelmi kiadásaiban – derült ki a védelmi szövetség dokumentumaiból.

A NATO és Kanada védelmi költéseinek változása. Forrás: nato.int.com

A grafikon mutatja, hogy a védelmi kiadásokban 2015-ben történt fordulat, ettől az évtől ugyanis folyamatosan emelkedik a mutató. Kimagasló volt a 2017-es eredmény, ekkor 5,9 százalékos plusz mutatkozott éves szinten. Ezzel szemben a tavalyi bővülési ütem volt a legkisebb az elmúlt 8 évben.

A védelmi finanszírozás mértéke országonként GDP-arányosan. Forrás: nato.int.com

Ahogy az ábra mutatja, Magyarország – több más állammal együtt – alulteljesítette a NATO 2 százalékos iránymutatását, összesen 1,44 százalékot sikerült védelmi kiadásként elkönyvelni az éves GDP-ből.

Ezzel szemben voltak országok, amelyeknek sikerült az elvárásokat túlteljesíteni: Lettország (2,07%), Észtország (2,12%), Egyesült Királyság (2,16%) Lengyelország (2,42%), Litvánia (2,47%) Egyesült Államok (3,46%), Görögország (3,54%).

A grafikon azt is mutatja, hogy Magyarország 2014-ben még csak 0,86 százalékot, 2020-ban ennek a dupláját, majd enyhe csökkenéssel 1,68 és végül 1,44 százalékot szánt védelmi célokra.

A fejlesztésekre szánt költések aránya országonként. Forrás: nato.int.com

Listavezetők vagyunk a fejlesztésre szánt költések arányában.

A hazai védelmi kiadások majdnem fele (48%) ment el ilyen célra,

jóval felülmúlva a NATO elvárását (20%).

Valódi Hírek