Bodnár Zoltán: Valószínűleg áprilisra tovább gyengül a forint

Az árnyékkormány pénzügyminisztere szerint Orbánék gazdaságpolitikája ront el sok mindent.

Nincs jó helyzetben a magyar gazdaság. A gyengülő forint az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának is köszönhető. Amíg pedig nyílt konfliktus van a jegybank és a kormány között, addig nem fog javulni a helyzet. A többi közt erről beszélt Bodnár Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

„Sokkal magasabb a magyar forint kockázata, mint a lengyel zloty vagy a cseh korona, és ez azért van, ami Magyarországon történik, az a gazdaságpolitika az oka, amit Orbán csinál”

– mondta Bodnár, hozzátéve, hogy amíg a kormány gazdaságpolitikája szembe megy az infláció ellen küzdő jegybank monetáris politikájával, és inkább a gazdasági növekedésre fókuszál, nem lesz jobb a helyzet.

Az is gondot okoz, hogy az unióval kötött decemberi megállapodásnak sem nagyon akar eleget tenni a kormány.

„Az unióval decemberről van egy megállapodás, amit március végéig kell teljesíteni kell, de nem tesz semmit a kormány, és így nincs valószínűsége, hogy az uniós pénzek Magyarországra megérkeznek”

– fogalmazott az árnyékkormány pénzügyminisztere. Kiemelte, hogy emiatt

valószínűleg áprilisra még rosszabb lesz az árfolyam.

Arra is felhívta a figyelmet Bodnár, hogy a magyar gazdaság az uniós források nélkül nagyon gyenge gazdasági teljesítményre képes.

„Most ott tartunk megint, hogy az első bizonytalan jelre a forint gyengül. 395-nél tartunk most, de hogy a piac mennyire ideges, az mutatja, hogy napközben milyen szélsőségekben mozog az árfolyam, a magyar gazdaságpolitika azt mutatja, egyértelművé teszi a piac számára, hogy ez egy sérülékeny gazdaság”

– fejtette ki.

Bodnár szerint például úgy lehetne javítani a helyzeten, ha Nagy Márton ha csendben maradna Szerinte a miniszter szerepzavarban van, mert azt gondolja magáról, hogy ő egy személyben a gazdaságfejlesztési miniszter és a jegybank elnöke is. Ha megszűnne a kormány és a jegybank közötti viszály, az sokat erősítene a gazdaságon, és erősítené a forintba vetett bizalmat is.

Nézd végig a teljes beszélgetést:

Valódi Hírek