Szijjártó Péter megfejtette, miért nem kritizálhatja senki a magyar jogállamiságot

A külügyminiszter nevet.

Szijjártó Péter csak nevet azokon, akik kritizálják Magyarországot a jogállamiság miatt. A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon hozott fel két példát is arra, miért kell (szerinte) kiröhögni a kritikusokat:

„Tegnap Franciaországban parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt, amihez természetesen nekünk semmi közünk sincs, mert nem vagyunk franciák.

Ma Németországban feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt, amihez természetesen nekünk semmi közünk sincs, mert nem vagyunk németek.

Na, de Barátaim, ha ezek után bárki a magyar jogállamiságot kritizálja, nevessük ki együtt!”

Azt Szijjártó persze, nem tette hozzá, hogy Franciaország félprezidenciális rendszer, ahol az elnök sok kérdésben saját hatáskörben dönthet, a parlament hozzájárulása nélkül. Azt pedig szintén nem említette meg, hogy Németországban nincsenek a hatalom által bebetonozva a rendszer fenntartását segítő káderek.

Franciaországban egyébként a nyugdíjkorhatár megemelése miatt hatalmas tüntetések kezdődtek, Párizsban a rendőrök és a tüntetők több helyen össze is csaptak.

Valódi Hírek