DK: Egy Fidesz-oligarcha orozta el a siófoki állatmenedék területét

A fideszes kormányhivatal döntött.

Döntés született a Siófok-Törekiben lévő Dharma Ló Menedék Alapítvány területéről, Barna György, a Siófoki Plázs szórakozóhely vezetője nyerte el a birtokot. Évek óta folyt a tulajdonosi vita, a fideszes kormányhivatal tett pontot az ügy végére. Ezzel a menhely működése is veszélybe került.

A DK szerint ez azt bizonyítja, hogy Orbán Viktornak fontosabb a saját oligarchái kiszolgálása, mint az állatok egészsége és élete. Barna Györgynek az információk szerint ugyanis megtetszett a terület, birtokegyesítés indokával elorozta az, miközben a Dharmának már előszerződése volt a vásárlásra – írta lapunkhoz eljuttatott közleményében Jánosi-Lesi Ágota, a DK állatvédelmi munkacsoportjának vezetője.

A DK szerint az viszont már nem érdekli, hogy mi lesz az ott élő állatok sorsa, valószínűleg egy ideig más állatokat sem fognak tudni befogadni.

„Orbán Viktor Magyarországán az állatvédelem csak egy jól hangzó szlogen, egy jó PR-akció karácsony előtt, a valóság azonban most kegyetlenül szembejött: amikor tényleges cselekvésre van szükség, a kormány becsukja a szemét”

írta Jánosi-Lesi.

A menhely sérült, vágóhíd elől menekült lovaknak ad otthont, gondozzák őket és biztosítják számukra a minőségi életet emlékeztetett a politikus.

(Jánosi-Lesi Ágota/Facebook)

Valódi Hírek