Itt vannak a március 15-ei kormányzati programok – mutatjuk a listát!

Elkezdődött az ünnepségsorozat.

Felvonták a nemzeti zászlót az Országház előtt, reggel kilenckor elkezdődött az ünnepség a Kossuth Lajos téren.

A lobogót Novák Katalin köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében a magyar honvédség díszegysége vonta fel. Elhangzott a Himnusz, a központi katonazenekar és a lovas díszegység is közreműködik az ünnepségen.

A kedvezőtlen időjárás ellenére sok család és turista jelent meg a Kossuth téren, többségük kokárdát visel

az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján.

Ingyenes családi programokkal, többek között hagyományörző lovas huszárok, interaktív előadások, történelmi zene és séta várja a résztvevőket a Budavári Palotanegyedben.

A Várkert Bazár mellett a Csikós udvarban, a Lovarda és a Főőrség épületében egész napos élmények várják a látogatókat – mondta el Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

A Momentán Társulat bemutatja a szabadságharc Budai Várhoz köthető eseményeit és szereplőit,

a közönség ötletei is hozzájárulhatnak egy-egy történelmi jelenet megteremtéséhez.

Aki a programok közben megéhezik, megkóstolhatja a Kossuth-kiflit vagy a huszárcsókot is.

Minden korosztálynak kedveskedtek programmal, a legkisebbeket a huszárok lovon várják, kipróbálhatják, milyen volt a szabadságharc idején huszárnak lenni, megismerkedhetnetek a fegyverzetükkel, ruházatukkal, készíthetnek fakardot, csákót, miközben toborzó és verbunkos zene szól, egyszóval hangulatidéző lesz az esemény.

Ézsiás Vencel hagyományörző huszár a műsorban elmondta, hogy a huszárok felszerelése 283 darabból állt, ezek is megtekinthetőek és kipróbálhatóak lesznek a Budavári Palotanegyed programjain.

A zsúfoltság miatt az érdeklődőknek előzetesen regisztrálni kell a legnépszerűbb programokra, ezt a varkertbazar.hu weboldalon tehetik meg.

(MTI/origo.hu nyomán)

Valódi Hírek