Szijjártó Péter váratlanul felszólalt Hágában: Azonnali cselekvést kér az EBESZ-től ebben az ügyben

A világ legnagyobb biztonsági szervezetéhez fordult.

Hágából jelentkezett Szijjártó Péter kedden, az ukrajnai magyar kisebbségek helyzetét taglalta.

A külgazdasági és külügyminiszter állítása szerint a háború miatt a kárpátaljai kisebbségek ügyét egy időre levették a terítékről, de a tavaly elfogadott ukrán törvény miatt szót kell emelniük, mert ennek nyomán

szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek Ukrajnában a kisebbségi iskolák.

A tárcavezető megosztotta, hogy

2014 óta csorbítják az ukrán törvények a magyar nemzeti közösség anyanyelvhez fűződő jogait.

Az új szabályozás értelmében megszűnik a kisebbségi nyelven történő érettségizés és felvételizés, valamint az általános iskola 4. osztálya után 20 százalékra csökkentik az anyanyelven tanult tantárgyak és tanórák számát, valamint az egyetemek elveszítik a jogukat arra vonatkozóan, hogy maguk válasszák ki az oktatási nyelvet.

„Ez ellen a nemzetközi szervezeteknek és az Uniónak is fel kellene lépnie”

– mondta a Szijjártó, aki az EBESZ nemzeti kisebbségekért felelős főbiztosát, Kajrat Abdrahmanovot kérte, hogy segítsen kivívni a törvény elhalasztását.

A miniszter úgy nyilatkozott a ukrajnai magyar kisebbségekkel kapcsolatban:

„Minden támogatást megadunk nekik és minden nemzetközi szervezetben felszólalunk annak érdekében, hogy Ukrajna szeptember 1-jével ne lehetetleníthesse el a magyar kisebbségi iskolák működését Ukrajna területén.”

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek