Kiderült: Pintér Sándor kezében van egy neves budapesti intézmény sorsa

Fenntartóváltás jöhet.

A modellváltott Óbudai Egyetem venné át a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartását – írta a népszava.hu.

A március 7-én tartott egyeztetésről készült jegyzőkönyvben az áll, hogy a Belső-Pesti Tankerület nyitott az intézmény átadására, de Pintér Sándor belügyminiszter kezében lesz a döntés.

Nem egyedi eset, hogy felsőoktatási intézmény működtet közoktatási intézményt, például az ELTE vagy a Nyíregyházi Egyetem is rendelkezik gyakorlóiskolákkal, de ez az első alkalom, hogy

egy egyetem kifejezetten egy középiskola átvételére jelentkezik.

2019-ben kezdődött a „modellváltás”, eddig 21 állami egyetem vált közérdekű alapítványi fenntartású felsőoktatási intézménnyé. Az érintett egyetemek rektorai nemrég levélben kérték az Európai Bizottságot, rendezzék azt a határozatot, amely kizárta a modellváltott intézmények diákjait és oktatóit az Erasmus-programból.

Az ügyben érintett rektorok igazságtalannak érezték a döntést, szerintük az intézmények előrelépést produkáltak, a modellválltás óta pedig nagyobb a mozgásterük és dinamikusabban tudnak fejlődni

Az Óbudai Egyetem rektorhelyettese, Molnár András így fogalmazott a fenntartóváltás előnyeiről:

„Például jobb eszközöket, infrastrukturális hátteret tudnak biztosítani, kulturális programok anyagi hátterét is tudják támogatni, felmérik az iskolaépület állagát, felújításokra is sor kerülhet, akár drágább tankönyveket is kifizethetnek, a tanárok is elégedettebbekké válhatnak, sőt akár az egyetemen is tarthatnak majd kiegészítő képzéseket.”

A fenntartóváltásról március 22-én fog szavazni az iskola munkaközössége, ígéretek szerint

a döntésük Pintér Sándor is figyelembe veszi 31-én, amikor várhatóan eldől az iskola sorsa.

A hírportál érdeklődött a Belügyminisztériumnál, tervezik-e az állami szerepvállalás csökkentését a közoktatásban – ahogy azt a jegyzőkönyvben is írták – és ha igen, akkor milyen mértékben, hány intézményben, de egyelőre nem kaptak tájékoztatást.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek