Most érkezett: Hadházy Ákos feljelenti Orbán Viktort egy súlyos bűncselekmény miatt

Nem hagyja annyiban.

Egy hete derült ki, hogy a honvédségi 604-es Airbus az egyiptomi látogatás után március 1-jén leszállt Toszkánában, és egyórás pisai kitérő után haladt tovább Magyarországra.

Később fény derült rá, hogy Orbán Viktor az Olaszországban tanuló lányát látogatta meg a honvédség gépével.

Most Hadházy Ákos bejelentette, hogy feljelenti a magyar miniszterelnököt.

A politikus Facebok-oldalán közzétett bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek a miniszterelnök ellen.

Többen teljesen jogosan szóvá tették, hogy ezt a bűncselekményt követte el a kormányfő , amikor a tervezettnél másfélszer hosszabb (!) útvonalra , ezer kilométeres (!) kitérőre kötelezte a „honvédségi” utasszállító repülőgépet,csak mert ő Toszkánába ment családi kirándulásra. Valóban meg kell tennem a feljelentést, hiszen ez tökéletesen ráillik a hivatali visszaélés fogalmára:

„Btk 305. §.: Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen

a) hivatali kötelességét megszegi, b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy c) hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Annak ellenére teszem meg a feljelentést, hogy gondolom, lesz olyan kollaboráns ügyész, aki elutasítja majd a nyomozást valamilyen egészen furcsa, jogsértő logikát alkalmazva (általában a legnyilvánvalóbb eseteknél azt szokták mondani, hogy nem lehet bizonyítani, hogy az elkövető szándékosan cselekedett, vagy nem volt tudatában annak, hogy bűncselekményt követett el. )

Azért ebben az esetben nem lesz könnyű dolguk (de legalább dolgozzanak a Júdás pénzükért), mert a tények elég egyértelműek: A kairói reptér és a Liszt Ferenc Repülőtér közötti útvonal légvonalban 1140 tengeri mérföld (kb. 2200 km). A miniszterelnök azonban önös érdekből az állami tulajdonú repülőgépet a Kairó – Pisa – Budapest útvonalra térítette el. Az első szakasz Pisáig 1291 mérföld (kb. 2400 km), onnan Budapestig további 436 mérföld (kb. 800 km).

Belátható tehát, hogy a miniszterelnök észak-olasz MAGÁNPROGRAMJA miatt, a 160 fős utasszállító 2200 km helyett 3200 kilométert repült – ez 1000 KILOMÉTERES KITÉRŐ, amit egy utasszállító gép több, mint egy óra alatt tud lerepülni. A nyilvános adatbázis szerint a 604 lajstromjelő gép 2023.02.27-én mintegy 2 óra 40 perc alatt tette meg az utat Budapest és Kairó között. Visszafelé viszont a Kairói indulás után öt órával landolt Budapesten, miközben Pisa-ban ban kb egy órát tartózkodott.

A két út különbsége tehát mintegy 1 óra 20 perc, amit természetesen minimális mértékben indokolhat esetleg a szélirány, de az ok leginkább majdnem másfélszer hosszabb útvonal.

Egy Airbus 319 típusú repülőgép üzemanyagfogyasztása iparági szakértő szerint hozzávetőlegesen 2300 kg kerozin/óra, ez mintegy 1.5 millió forint plusz költséget jelent repült óránként.

A miniszterelnök által okozott kár azonban jóval nagyobb, ha a repüléseknél szokásos ún ACMI értéket (a repült órára számolt repülőgép amortizáció, karbantartás, biztosítás, személyzet költsége) is figyelembe vesszük, ami egy ilyen típusú gépnél mintegy 2500 USD/óra, tehát óránként 900 ezer forint. Látható tehát, hogy ha a leszállási illeték nélkül is minimum mintegy 3-3.5 millió forint kár keletkezett.

A pisai landolásra Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért volt szükség, mert a miniszterelnöknek ott volt magánprogramja. A miniszterelnök a pisai landolást követően Firenzébe, majd Velencébe ment ugyanis 2023. március 04-én már ott fotózták le, egyértelmű tehát, hogy Pisába turistaként, magán programra érkezett.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért honvédségi gép viszi a magánprogramjára a miniszterelnököt, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy „azon volt hivatalos látogatáson, amikor hazafelé repült a gép, akkor leszállt, és a miniszterelnök kiszállt belőle”.

A már idézett sajtótájékoztatón illetve egyéb kormányzati megszólalásban sem történt utalás arra, hogy a miniszterelnök megtérítette volna a kerülőút költségét. Azonban ha a jövőben ezt megtenné, az sem jelentené azt, hogy a hivatali visszaélés ne valósult volna meg, csak azt, hogy a botrány hatására és a felelősségrevonástól tartva az elkövető megtérítené az általa okozott kárt.

Vannak, akik szerint ebben a rendszerben feljelentést tenni a hatalommal szemben pótcselekvés, sőt káros is, hiszen már régen tudvalevő, hogy a fideszes ügyészség mindent megtesz, hogy a hatalom embereit kimossa a legdurvább visszaélések esetén is.

Ebben nagyon sok igazság van, ilyen kirívó esetekben azonban talán mégis érdemes ezt megtenni, több okból is. Egyrészt nem árt néha újból és újból bizonyítani, mennyire nincsen már hatalomtól független ügyészségünk, másrészt az, aki ilyen esetben egy nyomozást elutasító határozatot aláír, nyilvánvalóan maga is hivatali visszaélést követ el- egy rendszerváltás esetén majd lehet, hogy a korrupciós ügyekben ilyen szálon lehet újre elindulni.

Valódi Hírek