Rendkívüli: Sikkasztás és csalás miatt vádat emeltek egy volt fideszes politikus ellen

Mintegy 4,3 millió forint összegű vagyoni hátrány keletkezett.

A Gyulai Járási Ügyészség sikkasztás, költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy büntetlen előéletű gyulai férfival szemben – tájékoztatta a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

A vádlott Galbács Mihály, a Mindenki Magyarországa Mozgalom gyulai önkormányzati képviselője.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleménye szerint az ügy másodrendű vádlottjával, egy szintén büntetlen előéletű gyulai férfival szemben bűnsegédként elkövetett

költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott egy gyulai sportegyesület (a Gyulai Termál Futball Club Egyesület) elnöki tisztségét töltötte be, a megbízatása 2018 júliusáig tartott. Az egyesület könyvelését is ő végezte, illetve a látvány-csapatsport támogatással összefüggő kérelmek és elszámolások, valamint az önkormányzattal kötött szerződések teljesítése érdekében is eljárt.

2017-ben az önkormányzattól kapott összegből 2,2 millió forintot a feladatellátási szerződés alapján arra a célra nem felhasználható beruházások érdekében használta fel, azaz ezzel az összeggel a

sajátjaként rendelkezett.

2019 júliusában csaknem 4,7 millió forint erejéig az egyesület vagyonának terhére több olyan pénzügyi műveletet végzett, amelyekre az elnökségtől felhatalmazást nem kapott.

A rokonát, a másodrendű terheltet tényleges munkavégzés nélkül foglalkoztatta a sportegyesületnél. 2014-2017 között ezzel kapcsolatban valótlan tartalmú okiratok, (megbízási szerződés, bérjegyzék) készültek, és

mintegy 4,3 millió forint összegű vagyoni hátrány keletkezett.

Az egykori egyesületi elnök 2019 májusában és júniusában úgy kötött szerződéseket a sportegyesület nevében eljárva, hogy annak már nem volt elnöke, a szerződések megkötéséről az elnökség nem tudott. E szerződéseket felhasználták a támogatási elszámolásokhoz.

A járási ügyészség vádiratában mindkét vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre tett indítványt – közölték.

A Gyulai Hírlap február végén írt saját információ alapján a vádemelési javaslatról.

Galbács a Békés Megyei Hírlapnak pénteken azt mondta: politikai identitású, politikai természetű ügyről van szó; semmilyen bűncselekmény nem történt, nyugodt a lelkiismerete.

Galbács 2006-2014 között volt Gyula város alpolgármestere. 2018 áprilisában zárták ki a Fidesz-KDNP frakcióból, mivel – ahogy fogalmaztak – „helytelen döntéseket hozott Gyula város számára fontos ügyekben”.

(MTI)

Valódi Hírek