Betelt a pohár: Azonnal felmondanak a dolgozók, ha nem teljesíti a követeléseiket a pécsi egyetem

A céljuk világos.

Inflációkövető bérrendezést kértek a Pécsi Tudományegyetem dolgozói. A csütörtöki információk szerint

már 3028 dolgozó írta alá a petíciót,

amelyben 25 százalékos béremelést követelnek.

Vannak, akik felmondással élnek,

amennyiben az egyetem nem teljesíti a követelésüket. Összesen 4200 fő dolgozik az egyetemen, a csütörtök reggeli aláírók száma már

több mint negyede az említett összlétszámnak.

Az ott dolgozók több célt is kitűztek, a fizetésemelés mellett

szeretnék, ha újratárgyalnák a kollektív szerződés módosításait.

Az információk szerint az egyetem kancellárja még nem reagált a kérésre, de úgy tűnik, nincs anyagi fedezete az intézménynek a kérések teljesítéséhez.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a a modellváltott egyetemek – így közöttük a Pécsi Tudományegyetem is – az EU Bizottságához fordultak, amiért annak javaslata alapján 182 ezer hallgatót és az intézmények oktatóit kizárták az Erasmus-programból.

A döntést igazságtalannak érezték, sérelmük az utóbbi hónapokban egyre csak nőtt. Félő, hogy több kutatástól és együttműködéstől fognak elesni, ami a diákoknak és az egyetemi oktatóknak sem könnyítené meg a helyzetét.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek