Gyurcsány Ferenc: Mi a DK-ban összetartunk, velünk ezt nem lehet megcsinálni, ezért tüntetőleg megöleltük egymást Judittal

Közben azoknak is odaszúrt, akik nem mentek be az eskütételre.

Gurcsány Ferenc kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol szóba került a hétfői parlamenti ölelés is.

A DK elnöke elmondta, hogy az ölelést előre megbeszélték Ráczné Földi Judittal, tüntetőleg tették meg a dolgot.

„Megküzdöttük, megcsináltuk. És mindenkinek azt üzenem, különösen azoknak, akik nem jöttek be, hogy velünk ezt nem csinálhatjátok, mi másfajták vagyunk, és ti szégyelljétek magatokat!”

— mondta az esetről Gyurcsány.

A politikus szerint akkor lehetett volna reklamálni Ráczné képviselősége miatt, amikor felkerült a közös ellenzéki listára 2022-ben.

Gyurcsány szerint az ölelés azt mutatta, hogy a párt együtt van, a jövőre nézve is, akik pedig őket támadják, azok el fogják veszíteni a csatát.

A DK elnöke azt is bejelentette a műsorban, hogy egy újabb politikus érkezik majd jövő hét hétfőn a pártba egy másik ellenzéki pártból, de erről még az a párt sem tud.

Videó:

Valódi Hírek