Iszonyúan bepöccentek Pintérék, miután kiszivárgott, mire készülnek legközelebb

Már nem is úgy gondolják.

Beszámoltunk róla, hogy a Belügyminisztérium új köznevelési jogszabálytervezetet nyújtott be, amely szerint a tanárok saját tulajdonú számítógépébe is betekintést nyerhetne a munkáltató.

„A technikai eszköz alkalmazásának megkezdése előtt írásban tájékoztatja a munkavállalót a fenntartó, aki a számítástechnikai eszközön tárolt, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyal összefüggő adatokba

tekinthet be”

— olvasható a tervezetben.

A szaktárca a tanárok új jogállásáról szóló jogszabálytervezetről közben azt írta, hogy „a munkához kapott laptopot, telefont csak munkára lehet használni, és nem ellenőrizhető a tanárok magánélete”. A belügy szerint „minden ezzel ellentétes értelmezés hazug,

a már-már beteges hangulatkeltés része„.

A Belügyminisztérium nemrég „társadalmi vitára” bocsátotta azt a jogszabálytervezetet, ami a tanárok eddigi közalkalmazotti jogviszonya helyett a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezetné be. Az új szabályozás pedig több változást is hozna az iskolák életében. A szakszervezetek több ponton is bírálják a tervezetet.

Tekintve, hogy a tanároknak munkaeszközként adott úgynevezett okoseszközök tartalma nem használható privát célra, és az azokon lévő adatok ellenőrizhetők, Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az RTL-nek elmondta: az elektronikus megfigyelés alkotmányos jogot sért, és

ez a kezdeményezés a polgári engedetlenséget alkalmazó tanárok tiltakozására adott válasz.

A Belügyminisztérium kedden kiadott közleményében azt írta, hogy a köznevelési törvényjavaslat szövege szó szerint megegyezik a Munka törvénykönyve 2019. április 26. óta hatályos rendelkezésével, és egy további garanciát is tartalmaz azzal, hogy rögzíti: a munkáltató többletadatot nem ismerhet meg,

a köznevelési foglalkoztatott magánélete nem ellenőrizhető.

A belügy közleménye szerint a köznevelési törvényjavaslat munkavállalók ellenőrzésére vonatkozó részének lényege, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba kerülő tanárok azt a számítástechnikai eszközt használják a munkavégzéshez, amit a munkáltató biztosít számukra, és azt kizárólag munkavégzésre használják.

(telex.hu / rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek