Szakértő: Az Orbán-kormány mindenkinek üzent az orvoskamara leszámolásával

A szakértő szerint a kamara céljai tiszták és egyértelműek voltak.

Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász a Magyar Hangnak elmondta: hatásosnak bizonyult a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tiltakozó akciója, ezért a kormány statáriális jelleggel lenullázta a köztestület jogosultságait és ezzel üzent mindenkinek. A szakértő ugyanakkor hozzátette: a lépéssel aligha oldódnak meg a hazai egészségügy problémái.

„A MOK lépéseivel túlfeszítette a húrt a kormányzatnál, a válaszlépés pedig ennek megfelelően alakult”

– összegezte a közelmúlt eseményeit Rékassy Balázs, aki hangsúlyozta,

a kamara céljai tiszták és egyértelműek voltak:

  • a nem transzparens módon végrehajtott reformok,
  • a szakma kihagyásával előkészített döntések ellen emeletek szót,
  • valamint az ápolók azonnali és jelentős béremelését sürgették.

A szakértő közölte: a kormány azonnali és statáriális intézkedése árulkodik arról, hogy a MOK nyomásgyakorlása hatásos volt, amit az a tény is megerősít, hogy Győr-Moson-Sopron megyében a háziorvosok nem írták alá az új ügyeleti szerződéseket.

Rékassy szerint egyelőre kérdés, hogy a kamarával való leszámolás egy csapásra megtöri-e az orvostársadalom ellenállását. Hozzátette: a kamara erejét demokratikus modellje mellett a tagság számossága adja, ami most több mint valószínű, hogy meg fog csappanni.

„Nem zárható ki, hogy sok orvos önként is tagja marad a kamarának, amely így erőt fog tudni felmutatni. De hosszú távon nagyobb esélyét látom annak, hogy a most egységet mutató orvostársadalom szétszéled.

Borítékolható, hogy a közellátás színvonala a mostani siralmas szintről még tovább fog esni”

– jelentette ki a szakember.

(hang.hu nyomán)

Valódi Hírek