FRISS: Mindenki számára ingyenes sportolási lehetőséget biztosít a DK (+videó)

Régóta vitatott témának került pont a végére.

„Az elmúlt 12 év kormányzása több százmilliárdos stadion-beruházásokat hozott, olyan élsport-beruházásokat, amelyből azonban a civil lakosság alig-alig, vagy egyáltalán nem profitált.

Ezzel szemben, úgy gondoltuk a Fővárosi Közgyűlésen, hogy ideje pontot tenni egy 15 éves kálváriának a végére, és itt a Márton úti sporttelep sorsáról határozni”

– mondta Bősz Anett, a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese szombaton, Kiss Lászlóval, a III. kerület DK-s polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Bősz Anett elmondta: olyan tömegsport-beruházás, illetve utánpótlás-nevelésre alkalmas sportpálya-beruházás indul el itt a következő időszakban, amiből Óbuda lakosai is profitálni tudnak.

Kiss László hangsúlyozta: a lakosság érdeke a legfontosabb számukra, ezért minden egyes vitát úgy kell rendezni, hogy a lakosság érdekei érvényesüljenek.

„A Márton úton nagyon régi vitát zárunk le azzal, hogy a sporttelep felújítása elkezdődhet. A felújításban helyet kapnak azok a sportszervezetek, amelyek korábban itt voltak, ugyanakkor

mindenki számára nyitva áll majd a tér,

és mindenki számára lehetségessé válik az, hogy egy nyílt, egy megújult sporttelepen sportoljon minden nap”

– mondta a Kiss László, hozzátéve, ez a beruházás fenntartható és támogatja a közösséget, mert kiemelten fontosnak tartják, hogy az emberekkel kössenek szövetséget.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek