Szijjártó Péter szerint az atomháború kitörésének kockázata nagyobb, mint valaha

Mindeközben persze a kormány történelmi akciót hajt végre.

Mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség az emberéletek, közöttük a nagyjából 150 ezer fős ukrajnai magyar közösség megmentéséért, fogalmazott Szijjártó Péter Genfben.

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt szólalt fel szerdán. Elismételte a szokásos mantrát, miszerint „Magyarország a történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre” a szomszédban zajló orosz-ukrán konfliktus kapcsán.

A nemzetközi közösség kötelessége emberéleteket menteni, és ezt olyan minőségben mondja, mint egy nemzet képviselője, akinek tagjai már a háború áldozatai.

Állítja,

Magyarország nem fog fegyvereket szállítani, sőt

még azt sem fogja engedni, hogy területén fegyverszállítmány haladjon át.

„Tévhit, hogy ennek a háborúnak lesznek nyertesei”.

Szijjártó kijelentette, ez a helyzet több ezer kilométerről máshogy néz ki, mint a közvetlen szomszédságban, ezért arra kéri a döntéshozó országokat, „ne játszanak a tűzzel”, szerinte

egy nukleáris háború kitörésének kockázata nagyobb, mint valaha.

A nemzeti kisebbségek jogairól kijelentette, a magyar közösségek jogait megnyirbáló döntések sorozata elfogadhatatlan. Szeptembertől a kisebbségi iskolák működését megszüntetik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás mértéke csökken, a továbbtanulási lehetőségek szűkülnek.

A politikus állítja, hallottak olyan javaslatról, miszerint 1000 eurót kapnak azok a családok, akik nem nemzetiségi iskolába küldik gyermekeiket.

„Mi csak azt kérjük, hogy azokat a jogokat adják vissza, amelyekkel rendelkeztek 2015 előtt.”

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek