Kocsis Máté feltalálta a háború ellenszerét: Így akarja elhozni a békét a kormánypárti frakció

Ezt még nem tették meg.

Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozatot az Országgyűlés elé — jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté állítása szerint, az ország politikai nyomás alatt áll. Más uniós tagállamok vezetői, a brüsszeli elit tagjai, vagy akár az amerikai nagykövet mind azt szeretnék, hogy Magyarország fegyverszállításokkal vagy legalább fegyverszállítmányok átengedésével, minél inkább vegyen részt a katonai konfliktusban.

A magyar emberek azonban világosan elmondták, Magyarország nem kíván belesodródni a háborúba — hangsúlyozta a politikus. A frakcióvezető rámutatott, a politikai nyomásgyakorlásra politikai válaszokat kell adni, méghozzá világosat.

A magyar kormány többször kinyilvánította álláspontját, de a magyar Országgyűlés még nem hozott békepárti határozatot. A nyilatkozat egyik célja a kormány álláspontjának támogatása, ugyanakkor nem lehet arról elfeledkezni, hogy a háborúban emberek halnak meg, árvák és özvegyek maradnak hátra — szögezte le Kocsis Máté.

Hozzátette: ehhez képest a nagyhatalmak nem a béke különböző verzióit próbálják elérni, hanem fegyverszállítmányokat akarnak odaküldeni.

A határozat pontjai elítélik Oroszország katonai agresszióját és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemre — közölte a frakcióvezető, és hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy bármely ország saját érdekeink háttérbe szorítására kényszeríthet bennünket.

A nyilatkozat azt is állítja, hogy a gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, nem kényszerítették térdre Oroszországot, ellenben óriási gazdasági károkat okoztak egész Európának.

Magyarország ellenzi a további energiaszankciókat. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, vagy a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátási zavarokat okozna és tovább növelné az inflációt – mondta a politikus.

MTI

Valódi Hírek