Kocsis-Cake Olivio: Orbánék már a strandolást is el akarják venni a balatonföldváriaktól

Lép az ügyben.

Újabb természetromboló beruházásra készül a Fidesz Balatonföldváron, erről beszélt az árnyékkormány környezetvédelmi kormánybiztosa. Kocsis-Cake Olivio azt mondta, a kormánypárt évek óta „betonozza” a Balatont.

A tervek szerint a Fidesz gigakikötőt akar a balatonföldvári strand helyére. A politikus elmondása szerint a kikötőben több mint 170 hajó tudna kikötni, az egyik mólója pedig 380 méter mélyen nyúlna bele a Balatonba, ami

a fürdőzést és a strandolást teljesen ellehetetlenítené

– jelentette ki Kocsis-Cake.

A környezetvédelmi kormánybiztos arról is beszélt, hogy a kikötőt valószínűleg a NER-elit használná arra, hogy a saját hajóikat kössék itt ki.

„Éppen ezért ebben az ügyben lépni kell. A helyi civilek már intézkedtek. Az árnyékkormány is lép az ügyben. Megkeresem hivatalos levélben az környezetvédelmi uniós biztost, hogy vizsgálja felül ezt a beruházást”

– fogalmazott az árnyékkormánybiztos.

„Követeljük, hogy a helyi lakosságot vonják be a beruházás megvitatásába, hogy ne veszélyeztessék a strandot és strandolási lehetőséget, és hogy a környezetvédelmi szempontok legyenek az elsődlegesek”

– tette hozzá.

Valódi Hírek