FRISS: Végre megérkezett a Völner–Schadl-ügy főszereplőjének vallomása

Schadl György is sorra került a bíróságon.

Folyamatosan beszámolunk az utóbbi idő legsúlyosabb korrupciós botrányának tárgyalásáról. Völner Pál fideszes exállamtitkár nem vallotta magát bűnösnek. Ügyvédje kezdeményezte többek között az igazságügyi miniszter, Varga Judit meghallgatását is, akinek a neve már felmerült az ügy kapcsán.

A korrupciós botrány másik főszereplője, az elsődleges gyanúsított, Schadl György is tagadta a vádakat. Azt állította, nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a bíróságon elmondta, nem alakított ki korrupciós kapcsolatot Völner Pállal, állítása szerint Völnernek nem volt ráhatása a kinevezésekre, továbbá tagadta, hogy pénzt adott volna neki.

„Azért nem volt tettenérés, mert nagyon jól tudták, hogy nincs mit tetten érni”

— jelentette ki.

Elmondta, a kinevezések után adott kölcsönt hat végrehajtóknak addig, amíg nem férnek hozzá az osztalékhoz, azért, hogy be tudják indítani az irodát. Az ügyben hat végrehajtó kedden beismerte bűnösségét, Schadl szerint az ügyészség nyomására.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek